2017. október 31., kedd

Kérdés, választ is kaptam


A májusi KVIT-es műhelymunkán  felmerült problémák  ismét előtérbe kerültek, amikor a kérdéseket próbáltam megformálni. A munkafolyamat és a válasz értelmezése nem rövidíthető le két mondatra. Ezért inkább hivatkozok.

2017. augusztus 31., csütörtök

Verőfény



Pátosz és nosztalgia nélkül is beszélhetünk a nyárról?  Mikor kezdődött? A szorgalmi időszak végén, vagy több tételsor megszerkesztése után? A válasz bármelyik lehet,  mostanában,  vagy szeptember elején ugyanúgy elhangozhat a munkahelyen vagy a tanteremben.  Lehetséges, hogy ez a párbeszéd már le is játszódott. 
Mi marad meg a nyárból, a szabadság időszakából?  Előfordulhat, hogy a munkahelyünkön töltött két nap után  már a következő hosszú hétvégéig hátralévő napokat számoljuk. Vagy  megőrizzük az emlékeket. Idealista és naiv gondolatnak tűnik. Az idei nyárból a verőfényes napsütést raktároznám el.



A fenti képet rögzítve (és látva)  elgondolkodtam: járt-e itt  Z.? Rájöttem, hogy nem, inkább Olimpia. Az is eszembe jutott, hogy ideje lenne, ha a szereplőim  végre megnyugvást találnának.


Ezt az ablakot viszont láthatta Z.:


Az ablakkal szemben állt meg, miközben Olimpia nyomát kereste a városban, melyre rá sem ismert. Teljesen ellentétben állt azzal, amiről hallott. Mert az ő figyelmét ez a tükörkép ragadta meg: 





Mi ez az egész az ablakokkal? Reméljük,  kiderül Olimpia, Z. és  Philipposz további történeteiből.














2017. június 8., csütörtök

Részlet egy műhelymunkáról írt beszámolóból



Három madárfiókát kiragadok a fészekből, apró ketrecbe zárom őket, enni adok nekik, de egyre csak sorvadnak. Tudom, fecskéket raboltam, mégis csirkére hasonlítanak. A közelből zaj szűrődik, kinyitom a szemem. Az ablakon beáradó fény ellenére sokáig töprengek azon, mi lett a fiókákkal.
Másfél órám van az indulásig, elolvashatnám a vázlatpontjaimat, de inkább ráérősen reggelizek. Szombat reggelhez képest elég sokan szállnak fel a buszra, az első ajtó közelében álló utasok nem haladnak tovább. A sofőr megjegyzi, hogy tegyék meg, és igyekezzenek, mert nem érjük el a vonatot. Az ironikus lenne pont ma, gondolom. Mégis időben érkezünk, a peron végéhez sétálok, a mezőt és a bodzabokrot figyelem, madarak nincsenek. Csordás László itt van, tíz percen belül a vonat is megérkezik. Varga Nikolett a negyedik vagonban vár minket. Bátyúban legalább ötven percig várunk a csatlakozásra. Tizenegy óra előtt Beregszászon vagyunk. A műhelymunka helyszínére érkezik Ráti Emese és Bodor Dominik, majd Shrek Tímea és Marcsák Gergely.
A műhelymunka témája: Réteg. Eszmecsere Szvoren Edina Így élünk c. elbeszéléséről. Legyen szó a szöveg rétegeiről, annak feltételezéséről, hogy minél többször olvassuk el az írást, annál több részletet fedezzünk fel, gondolom magamban. 

A folytatás itt olvasható.

2017. május 18., csütörtök

Esemény






2017. május 20-án tartja következő műhelymunkáját a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT). A találkozó első felében, melyet Kovács Eleonóra moderál, Szvoren Edina Így élünk c. szövegéről lesz szó.
Javasolt olvasnivaló: Szvoren Edina: Így élünk. Internetes elérés: http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/1710/igy-elunk
Markó Anita. "Nem ilyen az életem" – Szvoren Edina író. Interjú. Internetes elérés: http://magyarnarancs.hu/konyv/nem-ilyen-az-eletem-szvoren-edina-83320

Forrás és bővebben: itt.

2017. május 12., péntek

Megjelent



 A Részek és párbeszédek c. rendezvénysorozat első állomásáról készített Elillanó idegenség-érzet c. beszámolóm április 9-én jelent meg a SZIFONline-on.

A második részről írt Át/ültet/és/e/k című szöveg május 28-án jelent meg,  itt olvasható. 


2017. április 9., vasárnap

Függelék (I.)




Aprít

Rontás, de nem a ráolvasós, kántálós változatban. Olyan, ami valójában hanyatlás. Megfertőzhet, később felemésztene, bármennyi imát mormolnál a megfékezését remélve. Létezése a tiédtől független, és nem emlékszel, miként engedhetted, hogy elhatalmasodjon rajtad. Ennek következménye zúzhat össze igazán. Ez akkor történhet meg, miután eltörik a mechanikus óraszerkezet.

Kitör

Miután fél liter vizet és három szendvicset süllyeszt el a hátizsákban, Olimpia óvatosan kikerüli a szőnyegen heverő papucsot, lexikont, rohamsisakot. Ügyel arra, hogy a lezárt redőny mögött, a fotelben szunnyadó Philipposz ne érzékelje a bejárati ajtó csukódásànak zaját.
Éppen a hetedik város százharmincnegyedik utcájában sétál, és a templom lassan leomló vakolatában megbújó elmúlást csodálja, amikor megérzi, hogy valaki figyeli őt. Hátra nem néz, lassan elindul. Az árnyékos mellékutcából a tűző napsütésbe lép. Tülkölő autók, mosolygó fagylaltárusok, és térfigyelő kamerák veszik körül. El kell döntenie, hogy az üldözöttség-érzés vagy a maximumra emelt udvariasság zavarja-e nagyobb mértékben. Képtelen választ adni a saját kérdésére. Véletlenül sem szólal meg, noha beszéli a nyelvet. Úgy érzi, mondatai nem lennének eléggé kifinomultak ebben a környezetben.
Esteledik, amikor a város fölötti hegyoldalban, egy padon ülve ismét figyelni kezd a külvilágra. Onnan, ahol ül, teljes egészében látja a várost. Elmosolyodik, amikor arra gondol, hogy Z. mennyire izgatottan írná le a látványt. Lelkesedését Philipposz reflexből megcáfolná, míg Mimóza a lexikonok mögött hallgatózna.
Az ösvényen vidáman csevegő turistacsoport közeledik. Olimpia felpattan, elindul az ellenkező irányba.

Törekszik

Philipposz egy pillanatig a leeresztett redőny résein beáramló fénycsíkokat számolja, majd folytatja az olvasást.
„Több napon keresztül nem is gondolsz a hivatalra. Ez idő alatt nem érezheted magad kényelmetlenül a hibák miatt. Ahhoz, hogy teljesebb legyen a szabadság megélésének illúziója, ne igényelj kedvezményes jegyet, mert így nem sorolhatnak be a diákok, a huszonhat alattiak vagy a tisztségviselők kedvezményezett csoportjába. Csak te magad vagy.”
Érdekes, gondolja Philipposz, felpillantva a titkosnak vélt napló olvasásából, Olimpia a legtöbb alkalommal képes majdnem hihető hátteret teremteni saját tévképzete számára.
                    Ha nem veszed igénybe a kedvezményeket, egyetlen dolgot érsz el: hamarabb fogy el a pénzed, mormogja félhangosan Philipposz. Rágyújt.
                    – Mi a belső szabadság? – kérdezi, majd megcsóválja a fejét.
                    A lexikonok nem írnak erről – feleli Mimóza. Philipposz hallgat. A saját belső szabadságom, olvassa a naplóban. Arra gondol, Olimpia elterelésként írta le mindezt. Valamit elfedne ezzel a gondolattal, ez inkább egy kód, mivel a gondolatmenet könnyen cáfolható.
„Az énem, lényem, szabadsága. A saját szabadságom, egyénként.” – olvassa tovább a szöveget. Philipposz szívesen megkérdőjelezné az Olimpia által felsorolt fogalmakat. Leginkább az érdekli, Olimpia mit ért a saját énem alatt.
Elnyomja a cigarettát. Rövid ideig szemléli az állólámpából, pamlagból és lexikonból épült barikádon belül görnyedő alakot. Hirtelen mozdulattal a kulcs után nyúl, cipőt húz.
                    Utána mész. – jelenti ki ijedten Mimóza.
Philipposz nem reagál, sietősen elhagyja a lakást.

Látogat

Napkeltekor érkezik a domb tetejére. Halványzöld fű, fakókék égbolt. Utóbbi a látóhatár szélén bizonyul a leghalványabbnak. Láthatóvá válik a falu. Az aprónak tűnő, fehérre meszelt házak spirál alakban helyezkednek el a vár alatt.
A napfény miatt fehérebbnek tűnik a temetőkápolna fala. Kelet felé tekintve meglátja a kereszteket. Az egyik sírhely kiemelkedik a többi közül. Föld helyett betontömb fedi a tetejét.
A fehér kőből épített kápolna bejárata fölött apró rózsaablakot lát. A tetőt vörös, barna és sárga cserép fedi. Az ajtó fölött Krisztus, két apostollal. A többi tíz az első hódítás idején, a kataklizma előtt ötszáz évvel eltűnt. Egy falfirka ezt hirdeti.
A falu közepén álló házat sövénykerítés határolja el az utcától. A vályogfalból csak egy tenyérnyi látható, a többit eltakarja a mélyzöld növény. Máshol deszkakerítés magasodik. Zaj hallatszik. A lécek közötti résen keresztül látható, hogy egy fejkendős nő közeleg. Sötét ruhát, kék kötényt visel. Morcos arckifejezéssel érkezik. Gyorsan tovább halad, mielőtt az asszony elküldené.
Hatalmas épület mellett sétál el. Régen mulatságokat rendeztek itt, erre a bejárati ajtón felejtett, óvárosi nyelven írott hirdetmény utal. Sivár park közepén áll, tőle balra egy hatalmas gödröt ástak. Tudja, nem mehet a mélyedés felé, mert belezuhanna.

Megáll

Mintha a víz alá merülne. A hang elmosódik, a füle megtelik folyadékkal. Ilyenkor vánszoroghat az idő. Eközben várják valahol egy feladat miatt. Amitől nem szabadulhat meg a merülés ellenére sem.
Visszatér a kert fái közül a valóságba, létrehozza a képletet, megoldja a feladatot. Ennek ellenére az információ lassan jut el hozzá. Elveszítheti az irányítást a szavai fölött. Töpreng egyetlen megjegyzés értelmén. Aminek nincs jelentősége, ahhoz mesterségesen jelentést társít. Aztán emiatt aggódhat. Az óramutató eltörhetne ilyenkor. 

Megjelent: Együtt, 2017/1.

2017. február 4., szombat

Nélkül





A filmelőzetes és a tartalom alapján elképzeltem egy bizonyos történetet, de a cselekmény által előidézett hangulat meghaladta az elvárásomat. A számat figyeld (Sur mes lèvres) című, 2001-ben készült francia  film középpontjában Carla (Emmanuelle Devos) áll, aki egy építővállalat munkatársa. Fénymásol, szkennel, jegyzetel az értekezleten, naponta millió apró problémát old meg. Hallókészüléke olykor sípol, ilyenkor elnézést kér a telefonvonal túlsó végén várakozó ügyféltől, majd kapcsolja a hívást a főnök irodájába. A munkatársaitól elszigetelődve dolgozik, segítséget nem kér, helyette kávét kap az asztalán lévő iratanyagra. Munka után a barátnője gyermekére vigyáz, míg az anya légyottra siet. Otthon, a szobája biztonságában és magányában szandált illeszt a lábfejére, és elképzeli, hogy milyen szépnek érezhetné magát, ha a külvilág csak a lábát figyelné. Elsőként érkezik a munkahelyére, utolsóként távozik, erőfeszítése mégsem elegendő, senki sem biztatja, ugyanakkor nem is kér segítséget.
A felsoroltak ismeretében elhihető, hogy a titkárnőt a kiégés vagy túlhajszoltság veszélye fenyegeti. A probléma fizikailag jelentkezik: elájul a munkahelyén. A főnöke felajánlja a lehetőséget, hogy vegye igénybe egy asszisztens vagy gyakornok támogatását. A nő gyanakszik: talán elveszíti a munkáját? Bizalmatlan az emberekkel szemben, ennek oka munkakörnyezetében keresendő (kávé a papíron, ellopott projekt, pletyka az ebédlőben). Amikor a munkaközvetítőnél elmeséli, hogy milyen segítőt szeretne, szabadon engedi a képzeletét. Legyen 25 éves férfi, ápolt kézzel.
A cselekmény fordulatot vesz, amikor megérkezik Paul (Vincent Cassel), a film plakátján is fekete körömmel és a kézfején lévő tetoválással. Carla megalkuvó pozícióba kerül (ismét): eltitkolja a férfi hiányosságait, lakást keres számára (egy tömbházban, melynek az építését a cég végzi), előleget ad, alibit biztosít, amikor a rendőrség munkatársa keresi). A titkárnő mindezért kezdetben nem követel semmit. Egyetlen vágya, hogy kevesebb feladata legyen, a munkafolyamat egyes részeit átadhassa egy másik embernek. Később merészebbé válik.
Carla az első veszélyesebb, korábbi magatartásától eltérő tettét akkor hajtja végre, amikor dühében arra kéri Pault, hogy lopja el a nő munkahelyi vetélytársának autójából egy projekt dokumentumait. Ez megtörténik, a titkárnő nyertes pozícióba kerül, a következő csalás révén munkatársa helyett vázolja egy bizottság előtt az építkezés tervét. Amikor felültetett munkatársa megfenyegeti, és kérdőre vonja, zsarolással válaszol, melyet Paul ökle nyomatékosít. A következő jelenetből megtudjuk, hogy az ellenfél felmondott, a nő kapja meg a korábban említett munkát, melynek előkészítésén régóta fáradozott.
Paul segítségével olyan dolgokat valósít meg, melyekről régóta álmodhatott, de nem teremtette meg a lehetőségét: előrelépés a munkahelyén (noha tisztességtelen úton), kísérővel megjelenni egy házibuliban (a férfi társaságában).
Az elképzelt és mesterségesen létrehozott, erővel fenntartott világban repedések keletkeznek, amikor Pault megtalálja egy verőlegény, és a férfit a két éve, börtönbüntetése előtt kapott kölcsön behajtására ösztönzi. Carla nem tud segíteni. A férfi nem szépen kéri, gúnyosan, lenézően beszél a nővel. Aztán eltűnik: a kölcsön átszállt egy szórakozóhely új tulajdonosára, aki alkalmazza Pault. A férfi akkor tűnik fel legközelebb Carla munkahelyén, amikor már tudja, hogyan juthatna ismét könnyen sok pénzhez. Meghívja a nőt a bárba. Carla azt gyanítja, randevúról van szó. A szobájában elpróbálja az este forgatókönyvét, a visszautasítással együtt. Ezen a ponton ismét előtérbe kerül a forgatókönyv egyik erőssége: pontosan az ellenkezője történik, amire Carla és a néző felkészült. A pultosként dolgozó Paul nem beszélgethet a vendégekkel, arra utasítja a nőt, hogy találkozzanak a mellékutcában. A szemközti lakóház tetejére vonszolja a a titkárnőt, és ingerülten arra utasítja, mondja el, miről beszélget a főnöke és a börtönből ismert figura a túloldalon, az egyik ablak mögött. Carla tiltakozik, a távcső nem elegendő, ilyen távolságból képtelen szájról olvasni. Azonban makacsul küzd az elismerésért, türelmesen a háztetőn marad, és jegyzetel. Cserében határozottan kéri, hogy Paul maradjon az építési vállalatnál, dolgozzon nappal ott, éjszaka pedig a bárban, az utazást majd ő megkönnyíti a szolgálati autó használatával. Carla ekkor lép fel először határozottan a férfival szemben. Sikerül érvényesítenie az akaratát.
Később kiderül, hogy hiába visel előnyösebb ruhát, rendel sört és koktélt, a társaságában lévő két férfi (közül az egyik bizonyosan) csak az áldozatot látja benne. Paulnak feltűnik, hogy a nő már nincs a bárban, a parkolóban találja meg, és ellátja a támadó baját. Azért, hogy Carla ismét a megfigyelésre összpontosíthasson.
        Tudod folytatni? Hallasz?
        Nem.
        Tudod folytatni?
        Igen, jobban leszek.
        Nem, a megfigyelésre gondoltam.
A fentihez hasonló párbeszéd játszódott le a parkolóban lezajlott jelenetsor után. Carla a tetőre megy, ott éri a reggel. Dokumentálja az áhított áttörést, már csak ki kell deríteni, pénz van-e a szemetesszatyorban. A férfi továbbra is agresszív, feszült, a nőnek az autó helyett metróval kell visszamennie a városba, de még tiszta ruhát is hozzon a férfi számára.
Ekkor következik a harmadik fordulópont a cselekményben. Carla a férfi lakásában talál egy útlevelet és egy repülőjegyet. Hiába minden erőfeszítése, Paul nem marad, nem segít neki a munkában, nem sikerült elismertetnie magát.
Este Paul egy álkulcs segítségével behatol a főnök lakásába, de nem találja meg a pénzt. Carla dacosan felajánlja, hogy akkor ő megy. A férfi nem hiszi el, de a titkárnő még mindig bizonyítani akar. Meg is találja a zsákmányt a hűtőben, elrejti a csomagtartóban. Jellemfejlődésében bekövetkezik a változás: másodszor, és az előzőnél határozottabban szembeszegül a férfival. A szemére veti a repülőjegy eltitkolását, és azt sugallja, hogy lelép a teljes összeggel, melyet a terv ellenére ő szerzett meg, nem a férfi. Paul tehetetlen.
Carla a parkolóból látja, hogy Pault a főnöke leleplezte, a szemközti ház tetejéről pedig nyomon követi, hogyan vallatja. Úgy is dönthetett volna, hogy otthagyja, azonban fel sem merül benne ez a lehetőség. Lámpával jelez a tetőről a fürdőszoba felé, ahol Paul egyedül marad. Ekkor ismét erős jelenetsor következik, a cselekmény által keltett feszültség mértéke növekszik. Paul életben maradása a nő ügyességén múlik. A férfi a kivilágított ablak előtt térdelve felvázolja a tervet, a nő a távcső segítségével szájról olvas. Működhet, de az időzítésen múlik. Mivel egy filmről van szó, a megfelelő időpontban csörren a telefon, és a pénz után kutató üzleti partnerek sem igényelnek bővebb magyarázatot. Ezen a ponton helyére kerül a jelenetsor, mely Paul és főnök feleségének beszélgetését rögzítette. A cselekmény végéhez érkezünk, és már csak a bosszú maradt. A főnök nem kéri Paul segítségét, noha ketten nagyobb eséllyel legyőzhetnék fogvatartóikat.
Carla a szekrénybe zárkózik, ismét eltávolítja a hallókészülékét, mint amikor a síró gyermekre vigyázott, az étkezdébe vagy a diszkóba merészkedett, vagy Marschall elől bujkált. A lövések zaja tompán hallható.
Amikor a bárban Carla elmondta Paulnak, hogy megvan a pénz, és sok, a férfi úgy nézett rá, mintha a nő a megváltója lenne. Aztán dühös lett, amikor Carla kérdőre vonta az utazás miatt, és még a pénzt is a magáénak követelte. Amikor a lövöldözés után megtalálja Carla búvóhelyét, a cselekményben először önként megöleli a nőt. Megváltozott a hangulat.
A történet második mellékszála a rendőré, akinél Paul rendszeresen jelentkezett. Nehezen illeszkedik a történetbe. Carla barátnőjéről megállapíthatjuk, hogy a nő teljes ellentéte, akivé nem válhatott. A 35 éve házasságban élő, felesége kicsapongását leplező, vagy fojtogató ragaszkodását (esetleg családon belüli erőszakot) leplező felügyelőtiszt története nehezen illeszkedett a cselekménybe. Az utolsó jelenetsor azonban megmagyarázza ennek cselekményszálnak a szükségszerűségét. Az idős férfit a járőrkocsihoz kísérik, Paul és Carla talán véletlenül, talán a kötelező találkozó miatt látja a jelenetet. A férfi felismerhette őket, vagy magát mentegeti megszállottan. Carla leolvassa a szavait: szerette a feleségét, és sajnálja, hogy vége. Elcsépelt mondat. Amint hangosan kimondja, mintha Carla is megértene valamit.
A kamera Paul kormányon lévő kézfejét mutatja, mely nem egyezik meg a nő elvárásával. Carla szórakozottan, egy felismerés tudatában kitekint az ablakon, és oda sem nézve megfogja a férfi kezét, mely a sebváltón nyugszik. Ez a jelenetet is előkészített, korábban kaptunk vágóképet arról, hogy a mulatótól az irodáig egy férfi vagy egy női kéz pihen a sebváltón, mely a szomszédos ülésen alvó útitárs térdének közelébe kerül. A kézhez tartozó test sem tiltakozik a közeledés ellen, mely Carla újabb határozott döntése. Lassan véget ér a cselekmény. 


Emmanuelle Devos 2002-ben César-díjat kapott a legjobb színésznőnek járó kategóriában. 


2017. február 24-én kerül sor a 42. César-díj átadó ünnepségére.