2011. január 27., csütörtök

Holocaust

Ma van a Nemzetközi Holocaust Emléknap. 1945. január 27-én szabadították fel az auschwitz-birkenaui munkatábort.

Hasznosnak tűnő információk és linkek :
  • a "holocaust" szó jelentése: teljesen elégő áldozat.  Az európai zsidóság elleni népirtásra először angol nyelven használták ezt  a kifejezést a News Cronical hasábjain.
  •  kezdetét gyakran a kristályéjszakától számítják.
  • a második világháború kitörése után megtörtént a zsidók területi elkülönítése, gettók, majd koncentrációs táborok létrehozása
  • Nordhausen, Dachau, Auschwitz-Birkenau . 
  • az áldozatok száma  
  • az emléknap .  
 Olvasnivaló:


Türelmes böngészést!

2011. január 25., kedd

Olvasólámpa

Azt tanácsolták, olvassak Szvoren Edina-írásokat. Kerestem, és találtam. Aztán olvastam, és nem győztem befogadni az információt. Azaz: a gyorsan váltakozó és pontosan érzékeltetett képeket. Először az Ácska, ocska című novelláját olvastam. Megjelent előttem a négy év körüli kislány, akit  még kézen fog az édesapja, de már nem tudja előle elrejteni a valóságot. Annyira közel áll hozzá, hogy ezt is nem tartja indokoltnak.
Az Így élünk c. írása szintén gyermek-szereplőket állít az olvasó elé. Gyerekek, akik saját nézőpont és értelmezés szerint  látják a világot. Vannak rémálmaik, de sebaj: "ha rosszak az álmaink, szebbek a nappalok."    Idegen bolygóról érkezettként tekintenek bizonyos emberekre (mintha ezzel is a család egysége lenne érzékeltetve, aztán a szerző erre rácáfol). Mindezek saját gyermekkori emlékeket csalnak elő az olvasóból. Ez is közelebb hozza az olvasóhoz az írót és az alkotást. Minden novella külön és tovább él az emberben.
Kedves, jó Ap c. novellája a nagyra nőtt  gyerek, az apa, és az anya (külön tetszett: a fiú így nevezi a külön élő anyát: Anyádom) monológjaiból tevődik össze. A szöveg nem tűnik töredezettnek. Az olvasó előtt világossá válik a történet.  Mozaikokból rakja ki az olvasó a múltat, s ami a legfontosabb, a jövőt is sejteti. Tetszett továbbá a Temetés, a A babajkó, a  Nem  című novella. 
Szvoren Edina írásai olvashatóak  a Holmiban, Jelenkorban, Látóban, Literában, Mozgó világban. 2010-ben jelent meg első  novelláskötete Pertu címmel.

2011. január 24., hétfő

Én és a lidércem

Kényelmesen elhelyezkedem a fotelben. Bekapcsolom a tévét. A kislámpát égve hagyom. A tükörbe sandítok. Arra vagyok kíváncsi, hogy tényleg egyedül vagyok-e. Tudom, hogy a közelemben van.
Csatornát váltok, emiatt kicsit megmozdulok. Ő elhúzza lilás kézfejét a karfáról. Szép dolog tőle, hogy teret enged nekem. A körmei rövidek, és feketék. Ez nem a lakk miatt van. Elkezdtek rohadni. Oda sem kell néznem, tudom, hogy a bőre aszott, a ruhája fekete. A feje nagy és ovális. Virít rajta néhány hajszál. A szeme helyén sötét üreg, az orra pedig  tömpe.
A reklámszünet alatt kimegyek a konyhába, és vizet engedek a csapból. Ellenezte, ha csapvizet ittam. Most jól esik. Persze a szeme láttára is élvezettel tettem. Mindig ezt mondogatta: fiam, így biztosan elkapsz valami betegséget.
A nyár közepén jelent meg  a lakásomban, és kijelentette, hogy itt akar meghalni. A fiánál, akit mindenkinél jobban szeret. A barátnőm csak nézett a nagy szemeivel, aztán elment. A temetésen ő is ott volt, mint a legtöbb munkatársam. Fekete öltönyben álltam a ravatalozó közepén, és  nem gondoltam semmire. Fogadtam a részvétüket kifejező rokonokat. Szánakozó arccal tudakolták a részleteket anyám halálával kapcsolatban. Súlyos beteg volt? ő tudta? nem akart kórházba menni? --- ilyeneket kérdeztek. A kedvencem: sokat szenvedett, vagy csak elaludt? Nem tudom, épp dolgoztam, feleltem, és nagyot nevettem a nagynéném megrökönyödésén.
Amikor   a temetés után hazaértem, kinyitottam az ablakot és felporszívóztam. Az ismerősök sok szemetet hordtak be. Éjszaka hangos sóhajtozásra ébredtem. Mivel csak álmodtam, nyugodtan visszafeküdtem. A fáradtság hitette el velem ezt a badarságot. Az emberi fantázia  néha képes arra, hogy benépesítse az üres csöndet. Ezzel most is tisztában vagyok, de ettől függetlenül nem hagy nyugodni a gondolat, hogy nem vagyok egyedül. Itt van velem. A hátam mögé settenkedik, de amikor megfordulok, hirtelen eltűnik.
Valaki csöngetett. Remélem a szelleműző. Feltápászkodom. Ketten ajtót nyitunk. Én és a lidércem.

2011. január 23., vasárnap

Baktériumok


A váróteremben baktériumok sokasodnak. Indulásra kifejezéstelen arcok várnak. Kancsal vasúti alkalmazott szólít meg minden utast. Ki nem vett jegyet? Hosszú sor a pénztár előtt. Hiába, mert a jegyárus kávészünetet tart.
Öt év körüli fiúcska bujkál a pad alatt. Maszatos arc és jókedv. Ő nem fél a kosztól. Az emberektől sem. Pénzt  kér. Nem kap.
---Déééviiid! --- kiáltja el magát egy lányka. Mellette egy borzas kóbor kutya. A kisfiú kiszalad az ajtón, a lány utána. Aztán mindketten visszajönnek. Két perc nyugodt üldögélés. Láblóba. Lóg a lába, lóg.  Feküdj le a földre, utasítja a lány a kisfiút. Megrázza a fejét. Parancsra  nem tesz semmit. Inkább  minden utastól  kér egy kis aprót. Senki sem ad.
Az egyik lány rózsát szorongat. Hárman süteményt majszolnak. Valaki tüsszentett. Csámcsogás és bacilusok.  Utóbbi mindent elborít. A kisfiú  szemtelen és szortyog. Adjál mán' egy kicsit, mondja  a süteményt csipegető lánynak. Mintha meg sem hallotta volna, eszik tovább. Az egyik asszony rászól a váróterembe lépő nőre: a tied ez a gyerek? Mi köze hozzá, nem az enyém.
Késve ugyan, de megérkezik Minerva. Biztos, hogy nem idevalósi. Az ő arcán nincsenek baktériumok. Előveszi a pénztárcáját. Kikérdezi a kisfiút: hol van apád, anyád, mit csinálnak most. A gyerek a markát tartja, és mindenre egy szótagos választ ad.  Megkapja az aprót, és elszalad.
Jön a vonat. Az utasok felszállnak Épp időben, mert a baktériumok  lerohanták a  vonatállomást.  Minervát  is eltüntették.