2011. április 8., péntek

Hibahalál

Kinyitod az ablakot. Meglocsolod a virágot. Kihúzod a fiókot. Meglátod őket. Azokat, akik megerősödtek, összegyűltek, elrejtőztek. Attől, aki ellenük harcol. Tőled. Áthúzod, kijavítod, pirosra fested őket. Estére eltünteted mindegyiket. Aztán megvacsorázol. Te sültkrumplit eszel, ők szaporodnak. Megsokszorozódva nyüzsögnek. Akkor, amikor visszatérsz. A kezedbe veszed. A piros tollat. Elmosolyodsz. Azért, mert a hibák kétségebeesett menekülésbe kezdtek a kockás füzet pacáin keresztül a margóvonal irányába.

2011. április 6., szerda

A gondolat halála

A konyhába ment. Kihúzta a fiókot. Elővette a kést. Megírta a levelet. Felvágta a paradicsomot. Az ereit is. Folyt a víz. Langyos. A paradicsom vörös. A vér alvadt.
Az ajtón dörömbölnek. Nem a szomszédok. Az elhallgatott, kifelejtett, halálraítélt gondolatok. Beszivárognak. A kulcslyukon. Körbeállják a testet. Szomorúak. Csöndesen szipognak. Kimondatlan maradnak. Elkárhoznak. Értelmetlenek, élettelenek. Akár a paradicsomos test a konyhakövön.

2011. április 3., vasárnap


Közzéteszed, megosztod, hozzászólsz, lájkolod.  Az információ társadalma. Benne élek. Vagy vele. Hatással van rám is. Ezért jött létre ez a 
                                                                 bejegyzés

                                          (Amelyből kiderül, mit csinál hősünk. Akkor, amikor.)

Kivételesen nem olvasnivaló. Inkább kattintani.


 VI. KAMK (Kreatív Alkotók és Művészek Klubja), Ungvár.  Épp az Arcmetszeteket olvasom.