2011. május 29., vasárnap

London Boulevard

 
Azt mondják róla, gengszterfilm. Rosszfiú szerepel is benne. Egy darab mindenképpen. A forgatókönyvíró és rendező William Monaham. Ő írta a Mennyei Királyság és a Sötétség határán c. filmek forgatókönyvét. A Tégla miatt  Oscar-díjat kapott 2007-ben. Az elmúlt évben sem lustálkodott. Az eredmény a London Boulevard

Mitchell (Colin Farrell) három évet tölt egy államilag fenntartott intézmény vendégszerető, ámde szűk  falai között. Miután kiszabadul, egyetlen célja: tisztességes életet élni. Munkát keres, támogatja a nővérét. Azonban a dolgok a terveitől eltérően alakulnak. A régi cimbora, Billy (Ben Chaplin) minduntalan felkeresi és új balhéba csalogatja. A helyi alvilág mindenhatója, Gant (Ray Winstone)  pedig egy gyilkosság bűnrészesévé teszi. Ezek után következik az ajánlat: Mitch fiam,  ölj meg pár embert a kedvemért, cserében a tied lesz a  fele királyságom, és tengernyi pénzem. Mitch azonban kitart (ki tudja honnan szerzett) elvei mellett, és elutasítja a vissza nem térő lehetőséget.

Mészárlás helyett pénzt és bicskát ad öreg hajléktalan barátja kezébe. Munkát a fotóriporterek elől menekülő színésznőtől kap. A kertben dohányozva elmés beszélgetőtársra akad Jordan, a drogfüggő színész személyében. Közben  megtörténik a kiszámítható: megszületik a film egyetlen domináns hím egyede, valamint a törékeny és a férfiak által kívánatosnak tartott színésznő románca. Azaz: Mitchell (Colin Farrell) és Charlotte (Keira Knightley) nem túl látványosan, vagy következetesen, de egymásra találnak.
Azonban még mindig ott ólálkodik  az a fránya, csúnya és gonosz Gant (Ray Winstone), aki egyetlen dolgot akar: kegyetlenséget és új alvezért. Szerencséje, hogy Mitchell most  épp jófiú. Mert, ha Mitch gengszter lenne, akkor Gant nem alhatna nyugodtan: a trónörökös a másik birodalomba küldené. A túlvilágiba. Ezt  ki is hangsúlyozza.

Gant azonban nem ért a szóból, vagy csak erősebbnek képzeli magát. Mitchell pedig a sötét oldalra áll. Előveszi lézerkardját (egy megbízható, hangtompítós fajtát), felölti jedi-jelmezét (a stylist gondoskodott egy jól szabott öltönyről), indul a rock'n'roll és a bosszúhadjárat. Emberek hullnak, halnak. Mocsárban és hálószobában, nád és párnák között halálhörögve. A színésznő Los Angelesbe repül, Mitch leteszi a lantot (elrejti a fegyverét) és repülne ő is. Tova, de az udvar kockaköveitől tovább aligha jut. Onnan figyeli a tovaszálló bárányfelhőket.
Tetszett a rész és egész összhangja (minden apró mozzanatnak megvan a következménye a film cselekményét  és végkifejletét tekintve), a lecsúszott színész alakja, a zene, és a film vége (egy Quentin Tarantino-filmből sem lógott volna ki).
Mesterkélt és logikátlan volt a szerelmi szál. Túlzásnak tartom, hogy a búbánatos színésznő festegetni kezd. Az viszont igaz, hogy egy műterem-féle szobabelső  mindig jól jön díszletként.
A London Boulevard egy olyan film, amelyben megfér egymás mellett a Rilke-verseket olvasgató börtönviselt Mitch (Colin Farrell), Charlotte (Keira Knightley), a gyámoltalannak kikiáltott színésznő, a jobb napokat is megélt színész (Jordan Thewlis), és a gonosz maffiavezér (Ray Wnistone) alakja. Játszanak a díszletek között és az utcákon, ölnek, kegyetlenek, és emberek.
A filmet ajánlom azoknak, akik szívesen látják Keira Knigthley vagy Colin Farrell alakításait, és nem a boldog beteljesülés hívei.