2011. július 7., csütörtök

Nyári naplopó ---- blogzáró

A szobám tele van ruhakupacokkal. Pakolok.

Valamikor a tél közepén, amikor még blogom sem volt, kitaláltam magamnak egy nyári programot. A megvalósulás bizonytalan volt (ez mostanáig sem változott sokat). Most itt ülök, egy papírcetlivel a kezemben. Bekarikázom, amit bepakoltam. Tehát elmegyek, és ha sikerül, akkor két hónapig leszek. Ott, ahol. Amikor visszajövök, élménybeszámolok. Az is elképzelhető, hogy semmi sem sikerül, és  hamar visszatérek. Mindenesetre, ma elintéztem néhány fontos telefont, megírtam néhány ímélt. Mivel két hónapig jórészt nem lesz lehetőségem az internethasználatra, ideiglenes szünetet rendelek el. Itt, a birodalmamban. Az ide látogatóknak (és másoknak is) eseménydús és pihentető nyarat kívánok. Szeptemberben jövök. Addig se feledje senki, hogy minden jó ---- véget ér.

A kupacok megtámadtak. Menekülök és blogzárok.


2011. július 4., hétfő

Nyári naplopó --- anyám napja


 Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember. A feleségével annyit veszekedtek azon, hogy ki mit csinál rosszul, hogy egy napon cseréltek. Az asszony fogta a kapát, és elment a mezőre, az ember pedig otthon maradt, és ebédet főzött. Telt-múlt az idő, lassan dél felé járt, amikor... ––  itt most félbehagyom ezt a magyar népmesét, és inkább azt mondom el (írom le), milyen volt a mai napom, amikor is cseréltem az anyámmal, és átéltem (végig dolgoztam) az ő egyetlen, átlagos hétköznapját.

Nyolckor felkeltem (kicsit későn), kacsákat etettem, söprögettem, port töröltem, reggeliztem, íméleket néztem (nem volt semmi új), vizet melegítettem, ruhákat válogattam.

Tizenegy óra nyolckor mosógépet cipeltem (az előszobából a teraszra), kimostam, forró vizet adagoltam, beleraktam az első adag szennyes ruhát, gondolkodtam, miért nem indul, miután kiderült, elkezdődött a mosás, öblítővíz előkészítése, a csirkék hessegetése, „miért nem dolgozik a centrifuga?” kérdés felvetése, elgondolkodás ezen a problémán, a probléma elvetése, a másik centrifuga kicipelése, öblítés, miért nem dolgozik a második centrifuga sem??  Türelem és nyugalom, a víz felforrt, a nap elbújt, a csirkék támadnak, a centrifuga végre működik, a szárító kicipelése, a ruhacsipeszek utáni kutatás eredményes, az első adag ruha a szárítón.

Tizenkettő harminckor a kacsák ismét megrohamozták a teraszt, kevés darát szórok  nekik. Közben lejárt a mosás, tele a centrifuga, a szárító és a szárítókötél. Jön az idegbaj, mert a szomszédék udvara felől sűrű, szürke és fojtogató füst gomolyog. A kedvenc blúzomat kimentem a veszélyes zónából, és bőszen kezdem keresni a tüzet. Megtalálom, mint ahogyan a szomszéd nénit is. A kertben beszélget az apámmal. Az unokákról folyik a szó, ezt a békességet megzavarni, na de mindegy, figyelj arra, mit mondasz, figyelmeztetem saját magam. Végül megkérem a nénit, hogy lépjen kapcsolatba az égiekkel a szélirány változása érdekében, mert a helyzet kárát frissen mosott ruháim látják (érzik, illetve én). Azonban a békét nem veszélyeztethetjük néhány ruha miatt, a tűz felgyúl, a füst oszladozik. A centrifuga másodszor már nem akar szárítani.  Nézem ezt a henger alakú szerkezetet, a tetején lévő fedő (?) kattan, a henger döcög, nem kap áramot, és leáll, a ruha vizes marad. Próbálok türelmes lenni, inkább a fecskefiakat nézem, öten vannak (ez túl sok, de igaz), ők is nyugodtan várnak az eledelre. A centrifuga beindul, nem értem, mikor és miért nem, valamint mikor és miért  kap áramot ez az egyszerű szerkezet, de örülök annak, hogy pillanatnyilag épp működik. Még két adag színes, ugyanennyi sötét ruha, és a kendők mosása vár rám. Az ég elborult, de nem esik.

Már délután két óra van, leveszem a kötélről a megszáradt ruhadarabokat, a házunkkal szemben a két szomszédfiú két fiú ül a lócán. Zenét hallgatnak a telefonról, meleg vízért megyek a konyhába, fél füllel a kabaréban elhangzó poénokra figyelek.

Fél háromkor levest melegítek, a kacsamama elhagyta a kiskertet, a kacsák éhesek, csipognak, enni kapnak, én is éhes vagyok már, amikor fél három, rég felforrt a leves, előveszem a tányérokat, strázsálok a centrifugánál, odaégett a krumpli, öröm lesz mosogatni, de ez már a második adag sötét ruha, még egy és jöhetnek a kendők.

Háromkor ebédelünk, aztán felszabadítom a köteleket, hogy legyen hely a ruháknak, a félig száraz ruhákat a verandán teregetem szét, megeszem a maradék krumplit, végre az utolsó adag sötét ruha, na még két adag kendő. Már fáj a lábam, különben is sántítok, leülök egy percre, szinte hallelujázva veszem ki az utolsó adag kendőt a mosógépből.

Öt óra körül elkezdek padlót  súrolni, szoba, konyha, előszoba, este a terasz kerül sorra. Addig is  lábborogatás,  filmnézés ( 24 ), aztán csirke és kacsaetetés, a száraz ruhák összeszedése, a szárító becipelése, a csirkék behajtása, a kotlós meggondolta magát, lemegy a hátsó udvarra, nem megyek utána, mindenki csipog, a kacsák túrót kapnak, jutalmul, mert ők hallgatnak egész nap.

Nyolc után pár perccel a kiskacsákat egy sarokba hajtom, és egy kosárba szedem, az anyjukat két kacsával pedig a szellős  szenes ólba hajtom, elbarikádozom. A nagyobb kacsák ilyenkor kapnak búzát, epret esznek, majd félve bár, de bemerészkednek a jászol alatt lévő alvóhelyükre. A kutyák kenyeret kapnak, én tejet iszom, ekkor már

este fél kilenc van, és nemsokára vége a napnak.

Nagyjából ilyen anyám egy napja, csak most én éltem át helyette. A különbség annyi, hogy én nem fejtem tehenet, és az unokákkal sem beszéltem telefonon, viszont ugyanannyira  fáradtan dőlök kardomba.