2011. november 13., vasárnap

Netnapló: születésnap, barátsággal

Mindenkinek van, de sokan elfelejtik, mi az?

A születésnapom előtt sokat gondolkodtam azon, hogy milyen eredményeket értem el az utóbbi időben. Ezen kívül az is foglalkoztatott, hogy mit kapok ajándékba a barátaimtól. A tavalyi meglepetésemet semmi sem múlhatja felül.
 Együtt vásárolgattunk a lányokkal, amikor megláttam a sapkát. Különleges volt, mert pontosan illett a  fejemre. Felpróbáltam, de akkor rögtön nem vettem meg. Amikor tíz perccel később visszatértem a sapkáért, az eladónő sajnálkozva tárta szét a kezét: már elkelt. Ez hihetetlen volt a számomra. Duzzogtam is eleget: hogyan lehetséges az, hogy valakinek, pont most, velem megegyező ízlése, és az enyémmel egyforma feje legyen, és megvásárolja a sapkát, amelyik nekem tetszik? A szobatársaim csak hallgattak.
 Amikor elérkezett a születésnapom (épphogy elmúlt éjfél, de sohasem alszunk el korán), megkaptam az ajándékot. Sehogyan sem értettem, hogyan került a kezembe a hőn áhított sapka, melyet valaki előttem vásárolt meg. A lányok látták a megdöbbenésemet, és egymás szavába vágva elmesélték, hogy amíg a csizmákat nézegettem K.-val, addig G. megvette a sapkát. Az eladót is beavatta, mondván, ez meglepetés lesz. Így is történt.
A tavalyihoz hasonlóan most is kaptam valamit. Gazdag vagyok.

Nemrég vonatra ültünk a kollégistákkal, és tettünk egy kis kirándulást. Ókemence (Kamjanica) mellett szálltunk le.   Aztán elindultunk.  Az út enyhén emelkedett. Helyenként látszott a két nappal korábban esett csapadék nyoma. A fák sárgultak. Körülöttünk csönd, és friss levegő. Láttunk egy szalamandrát. Kikerültük. Az út végén majdnem felfalt minket két túlbuzgó házőrző. A semmi közepén lakó bácsi megjelent a faházikó ajtajában, és azzal biztatott minket, hogy a kutyák nem harapnak. Erről meg is bizonyosodtunk. Aztán következett a legutolsó  háromszáz méter. Meredek volt. Tüdőterhelő. Lassan fogyott a távolság. A csoportvezető azt ajánlotta, hogy befelé az orrunkon keresztül vegyünk levegőt, de ki a szánkon engedjük. Leírva furcsán hangzik, de a gyakorlatban megkönnyítette a dolgunkat. Amikor végre felértünk a hegytetőre, leroskadtunk a kidőlt faágakra. Tavaly itt gyújtottunk tüzet, mondta valaki. Hát igen, már egy ideje mindenki rájött arra, hogy itt már tavasszal is jártunk, de nem baj, most megismertünk egy újabb útvonalat.
Mondhatnám, hogy fáradtan, de élményekkel gazdagon térünk haza. Ez elcsépelt lenne. Inkább ezt mondom: lehet, hogy ez volt az utolsó, közös kirándulásom ezekkel a kollégistákkal.