2011. november 20., vasárnap

Olvasónapló: Bel-Ami

A feltörekvő Georges Duroy, a kandallónak támaszkodva cigarettafüstöt eregető Madeleine, a tüdőbajjal küszködő Foresier ––– mindannyian Guy de Maupassant A szépfiú c. regényének szereplői. Helyszínként a XIX. századi Párizs szolgál.

Holnap reggel le kell adnom a cikket, de a szavak nem akarnak mondatokká alakulni ––– az írással foglalkozó emberek rémálma. Ezzel szembesült egy reggelen Georges Duroy is. Elmegyek Forestierhez, talán tud segíteni, gondolta magában. Hajdani osztálytársát nem találta otthon. Forestier felesége, Madelene, viszont hajlandó volt fogadni őt. Segített is. A kandalló párkányának támaszkodva, cigarettafüstöt eregetve diktálta a mondatokat egy bizonyos afrikai vadász feljegyzéseihez. Duroy csodálattal tekintett a nőre, aki képes volt arra, amire ő nem: megzabolázta a szavakat. Vidáman hagyta el a házat, a cikket a saját neve alatt leadta a Párizsi Élet szerkesztőségében, és önfeledt semmittevéssel töltötte a napot.

Maupassant fent említett regényének (A szépfiú) főszereplője Georges Duroy. Tanulni nem akart, a katonaságot otthagyta, végül a Francia Élet c. újságnál helyezkedett el. Ebben régi osztálytársa, Foresier sietett a segítségére. Duroy az íráshoz nem kapott tehetséget, viszont  céltudatos volt: a silány legénylakás helyett tisztességes házat kívánt. A vasút helyett a szerkesztőség alkalmazásába kerülni, lovaskocsit birtokolni, vagyonhoz és címhez jutni – ezek voltak a legfőbb céljai. Elérésükhöz megfelelően cselekedett.
Első cikkét (Egy vadász feljegyzései) Madeleine fogalmazta helyette. Az újságnál végzett apró szolgálatok által (valamint Forestier halálával) megörökölte Madeleine-t (ezt munkatársai rendszeresen felrótták neki), valamint Forestier munkakörét. Noha Madeleine a világ előtt a felesége volt, ez nem korlátozta őt tikos viszonyai folytatásában. Amikor úgy érezte, hogy már nincs szüksége Madeleine-re, megszabadult tőle. Látványosan eljátszotta a házasságtörő asszony és a megcsalt férj jelenetét. Semmiképpen sem kell emiatt sajnálnunk Duroyt, mert ekkor már a fejében megfogalmazódott a terv a következő házasságával kapcsolatban. Voltaképpen merész tervet hajtott végre: megbuktatott egy minisztert, és magához édesgetett egy gazdag „játékbabát”.
Amikor az egyház előtt törvényesen feleségül vette Suzanne Waltert, megszorította fiatal hitvese kezét. Közben rámosolygott hajdani titkos kedvesére. Marelle-né emléke felsejlett benne, és úgy gondolt rá, mint  egy továbbra is érvényben lévő, titkos szövetség másik résztvevőjére.

Georges Duroy –– a történet végén saját magát már Georges Du Roy bárónak nevezte ––csöppet sem volt szimpatikus jellem a számomra. A hozzá hasonló szereplők –– Julien Sorel, Fabricio del Dongo, Eugenie Rastignac ––– valamiféle rokonszenvet ébresztettek bennem. Duroyt valami miatt nem sorolom közéjük. Annak idején (amikor olvastam róla) meghatott Julien Sorel fejvesztése, Fabricio önként vállalt magánya, és a Goriot apóról szóló történet elolvasását követően kíváncsi lettem Rastignac további sorsára. Most azonban nem ez a helyzet.
Véleményem szerint egy író akkor alkot tökéletes (vagy jó) művet, amikor a befejezéssel (is) hatást tud gyakorolni az olvasóra. A fent említett művek szereplői (Vörös és fekete, Pármai kolostor, Griot apó) által a szerző elérte előttem (számomra, az én szememben) ezt a célt. A szépfiúval valahogyan más a helyzet. Szintén jó alkotásról van szó. A történet halad, a cselekmény fordulatos, a jellemek kidolgozottak (Duroy, Madelene mindenképpen). Nincsenek körmondatok, a szöveg érthető ma is. Világos kép tárul elénk a XIX. századi francia társadalom egy szegmenséről. A probléma valószínűleg velem van. Viszont azt a regényt is jónak tartom, melyet képzeletben tudok folytatni. A szépfiú estében ez mindenképpen igaz. Könnyű kitalálni, milyen lesz (lehetne) Duroy és Suzanne házassága. A szemeim előtt egy hervadó virágszálat látok. Kár, hogy Maupassant nem írt az Emberi színjátékhoz hasonló regényfolyamot, mert kíváncsi lennék arra, hogyan végezte volna képzeletbeli (mondjam, hogy virtuális?) életét Duroy báró és Suzanne kisasszony.

Az említett regényt olvasásra ajánlom. Csak bátran, nem hosszú, és csöppet sem unalmas. Bel-Ami (azaz a Szépfiú ) társasága kellemes és tartalmas kikapcsolódást biztosít.

A könyvre mutató link itt.