2011. december 5., hétfő

(Olvasó)napló: Szemlélők

(Olvasó)napló: Szemlélők (I.)
Csütörtökön történt. Késő délután, vagy kora este (megítélés kérdése), mindenesetre öt óra körül bekapcsoltam a számítógépet. A vírusirtó program épp frissíteni próbálta önmagát, amikor a monitor bekékült, a Windows hibát észlelt, majd leállt. Ezek után lassan és hangosan újraindult. Ebből sok örömöm nem származott, mert a parancsikonok ábrázolása megváltozott (mintha rar-formátumú fájlok lennének), képtelenek voltak a válaszadásra, a Start-menü pedig elérhetetlenné vált. Épp rosszkor.
Előfordult ilyen már máskor is. Tavasszal például két drót oxidálódott, szeptemberben pedig az egér elrágta a kábelt. Kíváncsi vagyok a most fellépő probléma okára.
Mihez kezdjek az időmmel? Tanulásról szó sem lehet. A legérdekesebbnek ígérkező könyveket már elolvastam. A televízióra gondolni sem szabad (a Híradón kívül más nézhető műsor ritkán akad; a hírműsorokban is gyakran találok kifogásolnivalót; például, amikor öt perces riportban számolnak be az állatkert kedvenc tevéjének társkeresési problémáiról, ugyanakkor a fontosabb külpolitikai hírek tárgyalására csak egy mondatban érkeznek).
Unatkozva váltogattam a csatornákat. Megnéztem pár üres jelenetet két szappanoperából, majd kényelmetlen pózban elhelyezkedtem a fotelben, és fellapoztam Ida regényét. Annak idején (egy nyári délutánon) annyira megfogott a történet, hogy addig nem keltem fel a gyékényből font fotelből, míg Ida ki nem mondta a végszót. Most azonban Gárdonyi Géza alkotása sem tudta lekötni a figyelmem.
Választottam egy másik regényt. A szempontok között szerepelt az, hogy ne legyen túl hosszú, szükség esetén (ha véletlenül annyira magával ragadna a történet, hogy miatta képes lennék több órára kiszakadni a valóságból) hamar a történet végére érjek.
Szabó Magda A szemlélők c. alkotására esett a választásom. A borító hátulján olvasható egy részlet a regényből. Kulcsfontosságú jelenet, de külön értelmezhetetlen. Szerencsére az első lapon olvasható egy rövid elemzés (inkább előszó):
A szemlélők cselekménye egy képzelt szocialista és egy képzelt nyugati, semleges államban játszódik, s akárcsak hősei, írója alkotó fantáziájának köszönheti létét. Bármely földrajzi, történelmi, politikai, kulturális vagy egyéb hasonlóság a föld egy konkrét országához vagy személyéhez a véletlen műve csupán.”[1]
Ez megfogott. Hátha valami Orvelles, gondoltam, persze tudtam, hogy nem.
Roland, a diplomata, visszatér a nyugati, semleges országba. Vár rá a nővére, aki felnevelte, a furcsa otthona, és a főnöke, pontosan délben. Valami miatt büntetés vár rá, gondolatban a halott feleségével társalog (persze akkor még nem tudjuk, hogy már halott), és Anna nyelvén szól két külföldihez. Kicsit zavaros, mert semmi nincs megmagyarázva. Viszont ezt szeretem: amikor az olvasónak kell összeraknia a mozaikokat. Erre példa a következő: az olvasó azt még sejti, hogy Franciska a feleség, de arra nem gondol, hogy már halott. Miért, nem természetes, ha valaki gondolatban egy halottal társalog?
A házat, ahová Roland tart, két nő szemszögéből ismerhetjük meg. Johanna, Roland mostohanővére, és Belle, az alkalmazott. Megemlítenek egy múltbeli tragédiát (inkább dramatikus elem, bocsánat): Roland anyjának öngyilkossága (erre a nézőpontra majd később Anna céloz), valamint a diplomata apától segítséget kérő honfitárs elutasítása, aki tehetetlenségében öngyilkos lesz.
Tristan Sutort is meg kell említenünk. Ő egy újságíró. Kihasznál egy anyókát, aki az emigrációba kényszerült lányát keresi. A történetét megírja. A nénit visszaküldi a semleges országból a diktatúrába, ahol a hatalom arra kényszeríti, hogy vonja vissza a nyilatkozatát. Sutor közzéteszi, melyik semleges országban él a néni lánya. Tovább kell menekülniük. Ezek után Sutor figyelme új célpont felé fordul. A célnak megfelel a Bursa Academica (oktatási intézmény) körül gyűrűző botrány. Ezzel kapcsolatban mindenképpen meg akarja szólaltatni a hajdani igazgató lányát, Annát. Azt még nem tudjuk, mi köze Annának Rolandhoz, és hogyan találkoznak.
A következő rész egy vádiratra hasonlít (mondanám, ha ügyvédnek tanulnék). Itt olvasható a Bursa-ügy lényege.
Lassan adódnak össze a mozaikok. Még nem tudjuk, hogy milyen körülmények között találkozik Sutor, Roland és Anna. A következő idézet sokat sejtet (ez volt a borítón):
„… ráhajolt Sutor mikrofonjára, és hideg dühvel, pontosan tagolva, azt mondta a szalagra: „Dögölj meg! „Mille remerciments, Madame! –– köszönte meg Sutor elragadtatva, mert ez több volt, és nagyobb, mint amit remélt. Mikor Caesar kikapta a kezéből a mikrofont, kitépte a magnetofonból a szalagot, földhöz verte a gépet, és Sutort lerugdosta a kiállítási csarnok lépcsőjén, már valamennyi belga és francia diplomata kinn állt, nemcsak a közönség meg a járókelők, és nézték, hogy gurul le Tristan a rengeteg lépcsőn.”

Ajánlom mindenkinek a fönti idézetet. Ez kulcsfontosságú jelent a történet szempontjából. A kérdés az, hogy ki beszélt, ki az a Caesar, és miért volt indokolt ez az agresszív megnyilvánulás, és milyen következményekkel járt. Mindez kiderül a második és harmadik fejezet tartalmának ismertetéséből. Legközelebb (remélhetőleg csütörtökön).
(Titkolt vágyam, hogy a türelmetlen olvasók valamikor most megrohamozzák a könyvespolcokat (vagy rákeresnek a neten, sok könyv letölthető manapság) azért, hogy minél hamarabb választ kapjanak a levegőben függő kérdésekre.



[1] Szabó Mgda. Szemlélők. Bp.: Magvető Zsebkönyvtár, 1973