2011. december 21., szerda

Olvasónapló: Dorian Gray Zöld Henrikkel

Két regényt olvastam mostanában. Az első túlságosan érdekfeszítő volt.
Gottfied Keller Svájcban alkotott. A Zöld Henrik az ő dicsősége (egy szóval sem mondtam, hogy rossz). A történetet egyes szám első személyben meséli, mintha naplót írna. Nagyszülei sorsát, valamint a kirívó élettörténettel dicsekvő szomszédok életét is a részletekbe menően tárgyalja. Mondhatnánk, hogy alapos munkát végez a környezete leírását tekintve. Megtudhatjuk, mekkora mértékben volt lelkiismeretes az édesapja, és hogyan ragadta magához a halál.
Az özvegy édesanya egyedül és gyenge kézzel nevelte fiát. Mivel a halott apa ruháiból varrt a fiúcska számára nadrágot és felöltőt, s ez többnyire zöld színű anyagból készült, az ifjú Lee az iskolában a Zöld Henrik nevet kapta. Erre büszke volt.
Az író részletesen tárgyalja a gyerekes csíntevéseket és azok következményeit. Lee sohasem vonta le a tanulságot. Végül egy szerencsétlen véletlen miatt kicsapták az iskolából (az elfogult elbeszélésben arra utal, hogy az iskolatársai ráhárítottak egy csínytevést, amely a szigorú bírák szemében megbocsáthatatlan vétséggé növekedett). Ezek után rövid időre vidékre utazott a rokonaihoz. Itt ismerkedett meg közeli rokonaival, unokatestvéreivel. Különösképpen ki kell emelnünk a tanító lányát, Annát. Iránta plátói szerelmet táplált. Megismerte azonban Juditot is, az egyik unokanővérét, kihez szintén kapocs fűzte. 
A cselekmény itt nem haladt különösképpen előre. Leírja, hogy festegetéssel és szerelmes versek fabrikálásával foglalkozik vidéken. Hazatérve a festészetben próbál elmélyülni, de itt is a „maga feje után megy”.
Semmi különös nem történt, és az olvasásban már a kettőszázadik oldalnál jártam. Ennyi, elolvastam az első kötetet. Itt egyenlőre abba is hagytam, és inkább Dorian Gray életútjának követésébe kezdtem.
Oscar  Wilde szintén a XIX. század alkotói közé tartozott. Anglia szülötte. Elsőként A canterville-i kísértet c. novelláját olvastam el. Szórakoztató, kicsit gúnyos, ugyanakkor a romantika stílusjegyeit magában hordozó történettel találkoztam. Ajánlom mindenkinek. Ezek után a kötet elejére lapoztam, és elkezdtem a Dorian Gray arcképe c. regény olvasását.
Üdítő olvasmány. A körmondatok és a semmitmondó, a cselekmény szempontjából fölösleges fordulatok, indokolatlan leírások (ez volt a Zöld Henrik) után frissítően hatott a világos, pontosabb és tömörebb stílus, a színes elbeszélésmód. A párbeszédek elmések, az elmélkedések páratlanok voltak.
A cselekményt tekintve egy kicsit Faust jut az eszünkbe. A téma viszont érdekes: a gazdag örökségre számító Dorian Gray beleszeret saját maga fiatalságát ábrázoló festménybe. Rádöbben arra, hogy ez az állapot nem maradandó, és a mulandóság miatt elszomorodik. A festmény elkészültével Dorian többször is felkiált: bárcsak a festmény öregedne helyettem, és én megőrizném fiatalságomat.
Jelentős szerepet kap Gray életében Basil, a festő, valamint Lord Henry. Utóbbi  személy egy könyvet ajándékoz neki, mely a felelősség nélküli, tékozló életet helyezi előtérbe. Dorian Gray inkább Lord Henry tanácsait akarja követni.
Fiatalság, szerelem –– túl korán véget ér. Dorian azt hiszi, szeret egy színésznőt. Eljegyzi. Sybil Vay korábban a színpadon élt igazán (amikor ő volt Júlia, vagy Desdemóna). Jelenleg azonban a Dorian iránt érzett szerelme által csakis az ifjú jelenteti számára az életet. Emiatt gyönge alakítást nyújt a színpadon. (Mindezt nehéz ma megérteni és elfogadni). Eközben szégyenbe hozta Doriant két barátja előtt (Basil és Lord Henry), akik meg akarták csodálni az egekig magasztalt kezdő színésznő játékát. Ez azonban nem volt lehetséges a fent emített okok miatt. Dorian az előadás után felkereste Sybilt. A lány elmondta, hogy a szerelme miatt nem tud játszani: már nem a színpad, hanem Dorian jelenti számára a világot. Sybil az ifjú örököstől az őszinte szavakért cserébe megvetést kap.
Gray hazatér. Lelkiismeret furdalás gyötri. Ír egy bocsánatkérő levelet a lánynak. Másnap reggel küldené el, de ekkor az újságok már Sybil Vayne halálát tudatják vele.
Ezen a reggelen változik meg Dorian Gray élete. Amikor véletlenül újra rátekint a róla készült festményre, változást fedez fel rajta. Mintha a szája körül valamiféle megvetés bujkálna. Rádöbben arra, hogy előző este sem tévedett: a festményen akkor állt be a változás, amikor a lány öngyilkos lett. Ez valójában Dorian lelkiismeretét terheli, de csak a festményen látszik. A képet egy lezárt szobába vitette, és letakarta, hogy senki se láthassa. Meglátogatta őt Lord Henry. Ekkor kapta tőle a könyvet, mely egy nagyvilági ifjú kalandjairól szól. Úgy érzi, ő a hőse. Bátran indul az ismeretlen világ felé. Útját adósság, ópium, szenny kíséri. Persze ő sohasem keveredik ilyesféle dolgokba: akire az árnyéka  rávetül, az  menthetetlenül rossz útra tér.
Olyan, mintha egy fordított Achilleus- jellemkép tárulna elénk. Achilleus a rövid életet és a dicső halált választotta a hosszú élet, és dicstelen halál helyett. Dorian Gray a fiatalságot, a mulandóság gondolatának elodázását, a lelkiismeret és következmények nélküli életet választotta. Ára volt ennek.
A történet végét nem árulom el. Aki kíváncsi, járjon utána!

Szolgálati közlemény



 kedves látogatók figyelmét felhívom a tényre, hogy jelenleg sajnos korlátozottak a lehetőségeim a számítógép- és internet-használatot tekintve.
Kérem szíves türelmüket a probléma megoldásáig.


Üdvözlettel:   Kovács Eleonóra.