2012. január 6., péntek

Hideg, sötét

Mély a föld, sáros a gödör. A hideg és a sötétség ott van.

Kiszámolom a lépéseket és a koppanásokat a deszkán. Most megkeresem a fehér lepedőket, hozok egy kalapácsot és négy apró szöget. Apámtól engedélyt kérek arra, hogy az általa féltett tükrös ajtóba szögeket üssek. Felaggatom a párnahuzatot. Épp eltakarja a tükröt. Most felállok a fotelre és a vitrint is letakarom. A lepel mögött ott a poros pezsgőspohár és a  fekete-fehér kávéscsésze. Keresek egy seprűt és megcsörren a telefon. Anyám a nyári konyhában van, én beszélek.
 Kész a koporsó, érte lehet menni, mondom anyámnak, majd leplezek tovább. Fél órára egyedül maradok a halottal. Mindenki elment valahová. Apám a koporsóért, anyám a községházára a halotti bizonyítvány miatt. Felszaladok a padlásra, csak onnan tudok telefonálni. Az egyik ismerősöm keres. Elhárítom az érdeklődését. Most nem túl alkalmas. Majd holnapután beszélünk, szia.
Mosogatok, anyám pedig  a testvérével beszél. Betegségről és hibákról. Az életért sem okolhatunk senkit, a halálért miért kellene. Bölcselkednek. Megérkezik két gyermek.  A halotté. A fiú leparkol a házunk előtt.  A lány egy ékes koszorút szorongat kezében.  Itt vannak már az ismerősök is. Betegeskedett, öreg volt, visszhangozzák.
 A férfiak padokat hoznak, megkeresem a pokrócokat. Most letakarom a padokat, köszönök a férfiaknak. A kutyát hátra küldöm, kiöntöm a vizet. Szállingózik az énekkar. Mindenki sajnálkozik. A szobában felkapcsolják a villanyt. Az asszonyok fekete kendőben álldogálnak a koporsó mellett és fehér zsebkendőt nyomnak a szemükre. Az énekkar rázendít. A kutya is az ólban. Megállapítom, hogy a szúnyogokat vonzza a villanykörte. Fogom a tálcát és számolom a lépcsőfokokat. Nem törnek össze a poharak. A szünetben ásványvizet kínálok. Másfél óra énekelés, öt perc szünet.  Aztán mindenki hazamegy. A rokonság marad. A gyászoló gyermekek virrasztanak. Most elalszom.
Reggel szemet nyitok és hallgatózom. A nagynéném ébren van. Káposztát tölt az anyámmal együtt. Megszámolom, hány harapás a kenyér. A vasaló forró, a fekete blúz gyűrött. Érzem a huzatot, bezárok egy ablakot. Átöltözöm a temetéshez. Valahogy nincs kedvem kifesteni a szemem. Aztán elámulok az unokatestvérem fekete sminkjén. Szolid eleganciával és kecses szandálban pár szál virágot helyez a ritkán látott idős rokon koporsójára. Indulunk a temetőre. Szemetel az eső. Színes esernyők kerülnek elő.
A család kis csoportokban áll a sírgödör körül. Megszámolom az embereket, a koszorúkat, a cipőm orrára hulló esőcseppeket. A koporsó a sírba kerül. A rossz arcú sírásók buzgón lapátolják a sáros földet. Mintha ezzel kívánnák alátámasztani, hogy megérdemlik a pénzüket. Az egyikük leereszkedik a gödörbe. Anyám felsóhajt, mert rálépett a koporsóra. Vagy a nagyapám nyughelyére. Gyorsan kimászik, és folytatódik a munka. Most nagy levegőt veszek és anyámat figyelem. Elvész a fekete ruhában, a szeme könnyezik. Apám karjába kapaszkodik. A nagynéném a lánya mellett áll. Az unokatestvérem aggódva figyeli a szandálban egyre nedvesedő harisnyáját. A gyülekezet még mindig énekel. A pap szerint a nagyanyám istenfélő, igaz asszony volt. Szilárdan állítja, noha nem ismerte. Hamarosan vége. Az utolsó rögök, az összes koszorú és a virágok a sírra kerülnek.

A föld sáros, a gödör mély.  A hideg és sötétség most van.



2012. január 3., kedd

Filmek: A fantom árnyjátékot űz

Kevés idő, ugyanakkor nagy lemaradás. Volt, nekem, a filmekkel kapcsolatban. Mert ugyebár elromlott a számítógépem, decemberben offline voltam. Most már itt vagyok (megjegyzem, az Office csak két napig bírta, ismét jöhet a telepítő CD). Vagyok, és csodálkozom: miért készítenek hosszú, költséges filmeket?
A Mission Impossible sorozat negyedik epizódjának végét már nagyon vártam. Persze, a kezdet cseles, és klasszikusan ügynökös (mióta James Bondot túszcsere révén megszabadították egy sötét börtönből, és Jack Bauer is elhagyta a  kínaiak vendégszerető celláját). Többen említik a filmmel kapcsolatban, hogy Budapest közepére az alkotói fantázia egy hatalmas óratornyot épített (az animátor rajzolta). A homokviharban való üldözős jelenet véleményem szerint túlzás volt, bár lehet, hogy először történt meg ilyen filmben. Mindenesetre fölöslegesnek tartom. Azt is, hogy Tom, vagyis Mr. Hunt akrobatikus mutatványokat hajt végre. Szerencsére hagyott ebből az élvezetből az egyik mellékszereplőnek is.



A másik film, amelyik már az unalomig hosszú volt, a következő ---  Serlock Holmes: Árnyjáték.
 Keretbe foglalt történet, némi csattanóval. Ez pozitívum. A sokoldalú és magányos Holmes kibogoz egy összeesküvést, melynek következményei ipari háborúba sodornák az európai nagyhatalmakat 1891-ben. A háttérben egy professzor áll, aki nem kevésbé őrült, mint a detektív.
 A cselekmény lendületes, váratlan pillanatokban verekedés tör ki, Watson megnősül, Serlock női ruhát ölt, bombát időzít, kiszámíthatatlanul cselekszik, robbannak, mozgó vonatra szállnak, és menekülnek (egy ilyen jelenet volt a Fantom protokoll érvénybe lépését követően  is), meglátogatnak egy bombagyárost és egy csapat vándorcigányt, helyszínt váltunk, és minden befejeződik egy hegyfoki kastélyban. Látszólag, mert ott a csattanó. A drámai hangvétel nem meggyőző a végén, mert sejthető, hogy lesz megoldás, ha nem hamarabb, akkor a következő részben.
A film sötét (lehet, hogy a felvétel volt rossz minőségű, de ha nem, akkor baj van, egy kicsit világosíthattak volna rajta, vagy menjen az egész fekete-fehérben), a felirat pedig helyesírási hibákkal teli. Rossz videómegosztó portált választottam.


A két filmben közös: hatás- és látványvadász, körülbelül egy időben került forgalomba, volt már előzménye és lesz következménye. Természetesen Tom Cruise filmje jobb (minőségét tekintve). Negatívan érintett a két filmmel kapcsolatban, hogy egyik sem tudta lekötni a figyelmem, és másfél óra után már a végét vártam. Ez most kinek a hibája?
A Fantom és az Árny egy időben szabadult a mozinéző közönségre. Csak semmi félelem!