2012. március 2., péntek

Kevés csemege, olvasónapló gyanánt felszolgálva

Hunyadi Mátyás alakja a gyermekkorunkban hallott mesékből lép elénk. Mi a helyzet az édesapjával, Hunyadi Jánossal? Emlékét kik és milyen formában őrzik a jövő számára? Ezekre a kérdésekre az alábbiakban felsorolt  kiadványok lapozása során kerestünk választ.
Ahhoz, hogy megállapíthassuk Hunyadi János helyét a magyar törénelemben, a rendelkezésünkre álló források közül,  a külföldi forrásokat tekintve megemlíteném Antonio Bonfini A magyar történelem tizedei című munkáját. A törénetíró az előszót Hunyadi Mátyáshoz címezi. A fenséges uralkodó figyelmébe ajánlja a munkát, és arra kéri, hogy legyen boldog, és olvassa el a könyvet, melyből megismerheti őseinek minden tettét. A könyvet Bonfini öt tizedre osztotta. A harmadik tized negyedik könyve említi először Hunyadi Jánost. Bonfini azt állítja, hogy Hunyadi apja oláh származású, anyja pedig görög volt, s a történetíró megjegyzi, hogy  Hunyadi János egy Corvinum nevű faluban született, s a nemzetségét a római Corvinus családra vezetheti vissza.  Bonfini időrendi sorrendben tárgyalja az eseményeket. Megemlíti, hogy Luxemburgi Zsigmond halálát követően Erzsébet a fia gyámságát Habsburg Frigyesre bízta, ő maga pedig Magyarországra utazott. Itt azonban a közhangulat nem támogatta, inkább a lengyel Jagelló Ulászló (1424-1444) támogatása felé hajlottak. Bonfini ezzel az eseménysorozattal kapcsolatban említi először Hunyadi János nevét. Kijelenti, hogy Hunyadi azon nemesek egyike volt, akik a lengyel orientáció hívei. Magasztalja Hunyadi tulajdonságait, megjelenését, felsorolja erényeit. Hunyadi Jánost egyébként Corvinus Jánosként említi. Évszámokat nem sorol. Az 1443 telén indított hosszú hadjárattal kapcsolatban megemlíti a hegyvidéki terepből fakadó nehézségeket, melyekkel Ulászló királynak és Hunyadinak kellett szembenéznie.  Megemlíti, hogy miután a kézi tusában nem tudták legyőzni az ellenséget, ostromgépeket kezdtek alkalmazni. A nándorfehérvári ostrommal kapcsolatban kijelenti, hogy a védők váltakozó sikerekkel harcoltak. Megemlíti Dugovics Titusz hőstettét (magával ragadja a mélybe a török harcost, aki kit akarta tűzni a török lobogót a magyar vár fokára.. Úgy véli, a törökök azért vonultak vissza az éj leple alatt, mert a szultán számára világossá vált, hogy a magyarok már számtalanszor visszaverték az ostromot, és ez a jövőben is folytatódhat.  Arra a következtetésre jut, hogy az ostrom negyvenhatodik napján inkább mennyei, mint emberi segítségnek köszönhetően szabadult fel Nándorfehérvár.  Azt írja, hogy Hunyadi János ezek után  „forró lázba esett, mely néhány nap alatt elemésztette”[1].
A forrásbázist tekintve meg kell említenünk A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának oklevél- másolatai c. kiadványt. Magyar nyelvre lefordított, időrendi sorrendbe szedett levelek gyűjteményéről van szó. Számunkra ez azért fontos, mert megismerkedhetünk az 1444 őszén indított törökellenes hadjáratot előkészítő folyamattal, a pápa kérésére indított nemzetközi összefogást feltáró levelezés olvasása révén. A gyűjteményben szerepel a velencei levéltárban lévő irat tartalmi ismertetője, mely 1443. április 13-án kelt, és arról szól, hogy a velencei signoria kizárólag Sant Angelo bíbornok felszólítására hajlandó részt venni a törökök ellen indítandó hadjáratban, s szándékáról a pápát is értesíti.
A forrásgyűjteményben Hunyadi János neve is szerepel. A velencei levéltárban található az a levél, mely azt bizonyítja, hogy Hunyadi János, a fia, László házasságát előkészítve követeket küldött Velencébe, hogy 13 000 arany értékig ékszereket és gyapjúszöveteket vásároljanak. Mindebből Hunyadi 8000 aranyat fizetett ki, s a fennmaradt 5000 aranyért a velencei signoria vállalt kezességet[2].
A Decreta regni hungarie (1301-1457) c. törvénygyűjtemény az 1526 előtt hozott decretumok kritikai kiadása. Antonio Bonfini humanista író munkájának 1581-es kiadásához  függelékként csatolt egy 114 lapnyi törvénygyűjteményt. Ennek javított és bővített változata volt az 1584-ben kiadott Corpus Juris Hungarici első kiadása. Ez volt az első magyar törvénygyűjtemény. Azóta több kiadása jelent meg. A kutatás szempontjából a gyűjtemény a korszak társadalmának megítélése szempontjából fontos. A Decreta regni hungarie (1301-1457) c. gyűjteményben tizenegyszer szerepel a Hunyadi család, harmincötször Hunyadi János a „Johannes de Hwnyad”  vagy a „Dominus Johanes wayuoda” alakban[3]
Petrus Ransanus A magyarok történetének rövid foglalata c. krónikájának fordítása értékes forrásként szolgál a korszak eseményeinek megismerése során. A munka nem foglalja magában az egész magyar történelem humanista stílusú átdolgozását. Tulajdonképpen a munka Thuróczy Chronicá-jának kivonata. Ransanus a történeti rész elé két önálló forrásfeltáráson alapuló földrajzi témájú fejezetet ékelt. Luxemburgi Zsigmond uralkodásának leírásakor Lorenzo de Monacis művéből merített. Hunyadi János halálának leírását a szóbeli forrásokat felhasználva készítette el.
A huszonhetedik fejezetben tárgyalja azt, „hogyan álltak ellen rendíthetetlenül a védők Corvinus János segítségével Belgrád ostromakor a töröknek, bár igen nagy veszedelemben voltak; továbbá hogyan nyerték el ugyanazon vezér irányításával azt az igen nevezetes győzelmet, amely miatt Mohamed legyőzve menekülni kényszerült[4].
Thuróczy János A magyarok krónikája című, forrásértékű munkája alapjául szolgált Ransanus fönt említett művének. A török császár Nándorfehérvárt ostromolja c. fejezetben színesen ábrázolja az ostromot („az ágyúk állandó tüzelése hatalmas füstöt okádott”). Thuróczy krónikája alapul szolgált a későbbi történeti művek számára. Élvezetes olvasmány, bár kissé elfogult[5]
A Szent Istvántól Mohácsig. Források a középkori Magyarországról c. kiadvány az államalapítástól a mohácsi vészig keletkezett írott forrásokat tartalmazza, melyek a korszak fő eseményeit mutatják be. Az említett kötetben megtalálható Hunyadi Jánosnak a pápához írt levele (melyet Vitéz Jánosnak diktált) a várnai csatavesztést követően. Az említett kiadványban található egy oklevél fordítása, mely 1456. május 12-én keletkezett. Az oklevélben V. László király (1440-1457) újabb földterületeket adományoz a hajdani kormányzónak, aki lemondását követően az erdélyi besztercei kerületet és a Beszterce grófja címet kapta a királytól. A kiadvány harmadik, Hunyadi Jánosra vonatkozó írásos forrása nem más, mint Hunyadi János levele Garai László nádorhoz a nándorfehérvári győzelmet követően. Hunyadi szűkszavúan és tömören tudatja a nádorral, hogy két napon keresztül védekeztek az intenzív török támadással szemben, melynek során a vár belsejében is összecsaptak, végül kitörtek a védők, és estig a falakon kívül folyt a harc. Végül, péntek éjjel a török szultán elmenekült. Ez a forrás fontos, mert Hunyadi gondolatait tükrözi, és arról tanúskodik, hogy szerényen fogalmaz, és a levél mentes a szóvirágoktól és a terjeszkedő frázisoktól. A kötet jelentős segítséget nyújt a kutatás szempontjából[6].
A Magyar békeszerződések 1000-1526 c. kötet a középkori a konfliktusok békés megoldásának megvalósulásának példáit tárja az olvasó elé. A kutatás szempontjából az 1444. évi szegedi békekötéssel kapcsolatos levél fordítása fontos, melyet Ulászló királyhoz címeztek. A szerző beszámol a törökök által ajánlott előnyös feltételekről. A levél eredeti példánya nem maradt fenn, szövegét egy kódex őrizte meg, mely a krakkói Jagelló- egyetem könyvtárában található. A kötetben dőlt betűvel szedett formában az olvasó megismerkedhet a békekötés előzményeivel[7]
Mindezek a kiadványok forrásként használhatóak fel ahhoz, hogy megkíséreljük feltárni Hunyadi János szerepét a magyar történelemben.

(A fönti bejegyzés  a készülő diplomamunkám bevezetőjének részlete, saját szellemi tulajdonom, copyright; védi a szerzői jog, Ukrajnában és a virtuális világban egyaránt).



[1] Petrus Ransanus. A magyarok történetének rövid foglalata. (Ford.: Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet). – Bp.: Osiris Kiadó, 1999. – 213 old.

[2] A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának oklevél-másolatai. ­– Bp.: Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága, 1890.­­ ­– 293 old.
[3] Decreta regni hungariae (1301-1457). Francisci Döry. –Bp.: Akadémiai Kiadó, 1976. ­– 491 old.

[4] Petrus Ransanus. A magyarok történetének rövid foglalata. (Ford.: Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet). – Bp.: Osiris Kiadó, 1999. – 213 old.
[5] Thuróczi János. Magyar Krónika. – Bp.: Magyar Helikon, 1957. – 213 old.
[6]  Szent Istvántól Mohácsig. Források a magyar középkori Magyarországról. Szerk.: Blazovich László. – Szeged, Szegedi Középkortörténeti Könyvtár, 1994. – 230 old.
[7] Magyar békeszerződések 1000-1526. (Szerk.: Bertényi Iván). –Bp.: Osris Kiadó, 1998, 296 old.

2012. február 28., kedd

Netnapló --- hétfő, ma, holnap

Hétfő
Ma reggel korán keltem: nyolckor. Nehéz volt megszokni ezt a késői kelést. Ungváron legkésőbb fél hatkor kellett ébrednem ahhoz, hogy időben érkezzek az első párára (órára). Itt minden emberi időben kezdődik, mondta a szobatársam. A kollégiumi gondnokság reggel nyolctól nyit, a karrierirodában, ahol az ösztöndíjszerződést kellett volna aláírnom, tízkor találtam két lelket. Elmondták, hogy határozatlan ideig tolódik a szerződés aláírása. Emiatt  kicsit morcosan indultam  a városba. 
Kerestem  egy iskolaszövetkezetet, mondtam, hogy munkát szeretnék. Jó, mikor érsz rá? Délutánonként, feleltem. Rendben, március 5-től lehetséges. Nem gond, van még egy teljes hetem, hogy kizárólag a diplomamunkámmal foglalkozzak. Addig meg is unom.
Aztán vásároltam és főztem. Ritkaság. Az utóbbi. Büszkém ebédeltem. Eszembe jutott, hogy otthon mindig tele van a hűtő hússal. Persze, mióta elkezdődött az anorexiás korszakom, keveset törődtem vele. Szalonnát utoljára nyáron ettem. Talán akkor voltam éhes legutóbb. 

 Ma

Visszavonom, amit nemrég a kellemes időjárásról írtam. Ma egész nap kellemetlen volt az idő: gyenge szél fújt, és ismét esik a vizes, csizmát áztató hó. Miközben eljutottam a Dísz tértől a Széchényi Könyvtár bejáratáig, egy napra elegendő  vizes élményben részesültem.
Két kézzel toltam magam előtt a nehéz üvegajtót, köszöntem a barátságos bácsinak a recepciónál, leadtam a kabátomat és a táskámat. Előzőleg átlátszó műanyag tasakba csomagoltam a legszükségesebbeket: szemüveg, toll, füzet, telefon, és most kivételesen nem felejtettem a táskámban a belépőkártyaként is funkcionáló olvasójegyet sem. Beléptettem magam, és fellifteztem a hetedik szintre. Az olvasótermeknél kiléptem. Több helyiség, egymással szemben, középen a alacsony könyvszekrényekből álló sorfal (katalógusok), számítógéppark, online katalógus, olvasótermek,  balra pedig könyvkiadás és regisztráció felirat a kettős szárnyú, folyton nyitva álló üvegajtó fölött. Itt van a kedvencem, a reprográfiai szolgálat is. Ide kellett mennem, amikor nem tudtam bejelentkezni a 445-ös számú asztal számítógépére.A rendszergazdaként tevékenykedő alkalmazott megtudakolta az olvasójegyem számát (mert ez a felhasználónév) és a születési dátumomat (pontokkal elválasztva, ez fontos), mert ez a jelszó, és hamarosan bejelentkeztem.  A gépen van inernet-kapcsolat, általában az aznapi munkát elküldöm magamnak levélben az egyik postafiókomból a másikba. Jó szórakozás, saját magamtól üzenetet kapni. Így elgondolkodhatom azon, vajon mit akartam közölni? A tegnap kérdéseire a ma sem tartogat válaszokat. Talán holnap.
 

2012. február 26., vasárnap

Netnapló --- szökőnap

Kellemes idő fogadott, amikor az Árpád hídnál leszálltam a villamosról. Ez azért volt meglepő, mert két nappal korábban, Ungváron a kreatív fényképész hógolyózásra indító kívánsága akadály nélkül teljesíthető volt. Itt, Pesten, már semmi nyoma az egy héttel korábban tapasztalt hónak. Az utak és a járdák szárazak, a Dunáról eltűnt a jégtakaró. Sütött a nap, és enyhe szellő fújdogált. Lehet, hogy csak a városból tűnt el teljesen a tél, mert tegnap a vonatból még elegendő hóval fedett mezőt láttam.  
 A hótól eltekintve (azaz annak hiányától) nem sok dolog változott: egy héttel tolódott az ösztöndíjszerződés aláírása, megszűnt a büfé a Széchényi Könyvtárban (a közlemény szerint épp most keresnek új megoldást a látogatók kiszolgálása érdekében), meghibásodott egy metrószerelvény.
 Csodálkoztam, amikor a Kálvin téri metrómegállóban találkoznom kellett a feltorlódott tömeggel. Az emberek nem szóltak semmit. Várakoztak, hallgatták a hangszóróból áradó tájékoztató szöveget, mely szerint „hibás vonatszerelvény érkezik, kérjük, ne szálljanak fel, várjanak a pótló buszokra”. Aztán megérkezett a szellemjárat, kivilágított belsővel. Senki nem ült benne, az ajtók nem nyíltak ki, néhány perc múlva indult tovább.
Ezen a pénteki napon minden csak szökött előlem: a hó eleszelelt, a metró üresen tovább gurult, az egész nap ajándék volt, mert hamarabb visszatérhettem ide, és ez a nap volt a +1, azaz a szökőnap a 2012-es évben.