2012. július 23., hétfő

Netnapló --- művelés


Kutatom a véleményeket, hozzászólásokat, linkeket (itt ). Olvasok róla, mit gondolnak mások, és magamban a nemrég megismert lány hangja szól: a szavak.

Jönnek, leírod őket, beszélsz, hallgatsz, hallod, mások hogyan teszik azt, amit te is szeretnél. Megijedtél:  több ember  rendszeresen publikál, antológiában megjelent írással és kész regénnyel dicsekedhetnek. Te hol publikálsz, hangzik a kérdés. Válaszolsz, hallgatnak, de legalább itt nem tekintenek rád egzotikus állatként, mert itt mindenki egy kicsit furcsa, a szó jó értelmében. Elcsodálkozol, mert korábban könnyű volt megszámolni, kivel beszélhettél az alkotásról, a könyvekről, témáról; itt mindenki olyan neveket sorol, melyeket nem is hallottál. Ez elképesztő, nekem nincs diplomám.
A dráma, az jó, ezen elképedtél, rádöbbensz: te nem leszel drámaíró. Akkor ki? A prózaműhelyre jelentkeztél, hallgatod a fiúkat. Női prózát kell befejezni? – fakad ki egy büszke férfi. Elmosolyodsz: miért női, mért nem csak próza?
Amikor felolvasod, amin éjszaka dolgoztál, csönd fogad. Udvarias hallgatás. Kitűzöd a célt: megszólaltatni ezt a kritikus hallgatóságot. Sikerül?

Alább közlöm a műhelymunka során kapott egyik házi feladatot: a papírcetlin lévő szó lett a születendő kispróza címe.

Hullámok
Az eszmélettel egy időben tört rám a fájdalom. Elszaladt mellettem egy hízott patkány; hogyan nőhetett ekkorára, a feketepiacon már három hete nem kapható hús. Emlékszem, Laura bocsánatkérően nyújtotta át az utolsó kockacukrot. Szalmaszínű haja a nyakamat borzolta, amikor fölém hajolt. A függönytartó alatt meglátok egy piros-fehér kockás köténydarabkát.
Itt hevertünk az ócska matracon, a változtathatatlannak ítélt lehetőséget fürkészve. Mozdulnék, Laurát szólítanám, de a lábaim fantomul fájnak, a karomból kicsüngenek az inak. Amikor megszólaltak a légvédelmi szirénák, az ujjait szorítottam. Most csak száraz dohánylevelek lapulnak a markomban. A fülem megsüketül a szüntelenül vijjogó szirénától, valami nedveset tapintok a gyomrom tájékán. A lábam helyén egy mestergerenda hever. Közelít egy vadászgép. Tudom, ez az enyém lesz. Szorongva tekintek Laura függönykarnis alá bújtatott szemgolyóiba. Hamarosan már a hullámokban érkező fájdalom sem jár táncot darabjaiban heverő testem  fölött.