2012. augusztus 27., hétfő

Mosolyogj és tehetne


Mosolyogj

Tizenkét óra és harminc fok lehetett, amikor a Flórián tér mellett megállt a villamos. Az ablaküveget félretolták, a levegő szabadon áradhatott. Volna.
Valaki fütyörészett. Tekintete követte a hangot, és meglátta a huszonöt-harminc közötti férfit. Fehér inget és világos nadrágot viselt, rövid szakállat növesztett. Egymásra néztek. Lehetett valami Mimóza tekintetében, mert a férfi azonnal abbahagyta a fütyörészést. A lány épp a táskájában lévő szacharin-bomba után kutatott, amikor a férfi közelebb lépett a villamoshoz.
A nap tűzött, a digitális készülék harminckettőt, majd delet mutatott. A túloldalon megindult a forgalom: az autók suhantak, a villamos vesztegelt. A férfi annyira közel állt, hogy a karján érezte a fölmelegedett vas izzását. A félrehúzott üvegen keresztül a lány kezére nézett. Az tétován megállt a táska belsejében.
–– Ha jobban kinézel az ablakon, –– kezdte minden bevezetés nélkül a férfi –– megláthatod, hogy ma csak neked süt a nap, Királylány.
Mimóza megdöbbent, majd elmosolyodott.
---  Köszönöm, hogy elmondta. –– válaszolt a lány. Ebben a pillanatban hangos sípolással bezárult a villamos ajtaja, a szerelvény egy lökéssel elindult. A férfi a megállóban maradt.  
---- Viszlát. –– búcsúzott gyorsan Mimóza. A férfi is formált egy „hello”-t, melyet a lassan mozgásba kerülő villamos után küldött, majd folytatta a fütyörészést, Mimóza pedig mosolyogva hátradőlt.

Mit tehetne egyebet?
Az utolsó három órában csak a péksüteményre tudott gondolni. Amikor befejezem a munkát, és kilépek az utcára –– gondolta magában. Azt számolgatta, hogy mennyi időbe telik megszabadulni a munkaruhától, cipőt váltani, és mikor haraphat bele az omlós, egyszerre édes (a csokoládéöntet miatt) és savanykás (a műlekvár okozza ezt a hatást), olcsó péksüteménybe. Remélem, nem zárják be a boltot addig, és még el sem fogyott, gondolta Mimóza, kezét a gyomrára szorítva. Éhes éppen nem volt, viszont pontosan akkora mértékben vágyott valamiféle kárpótlásra a munkával töltött órákat követően, mint a dohányos nikotinra a repülőút végén. Mimóza nem dohányzott, és irigykedve figyelte munkatársait, akik kávéval és cigarettával „kicsipogták” magukat a munkahelyről, azért, hogy az utcán (buszmegállótól és közintézménytől távol) elszívhassák a négyóránként esedékes nikotinadagot. Számára az este elfogyasztásra kerülő péksütemény jelentette a doboz cigit.
Amikor már kezében tartotta táskáját, idegesen kereste pénztárcáját. Aztán ráeszmélt, hogy nem is vitte magával, viszont reggel a bérlet mellé becsúsztatta a pénzérmét, melynek értéke megegyezik az áhított péksüteményével. Az ajtóból visszafordult, a kártyát elhúzta a panel fölött, nyomott egy jóváhagyó gombot, befejezte a munkát. A felszínen szemerkélő eső és szórakozni induló tömeg fogadta. Senkire sem nézett, céltudatosan az aluljáró felé indult.
A lépcsőn az épp ügyeletes kéregető (mert reggel a vörös hajú üldögélt ott) a figyelmet és szánakozást felkeltő tábla mögött egy könyvet tartott a kezében. Mimóza lassabban lépegetett. Megfigyelte, hogy a nő a kemény kartonlapra filccel fölírt iromány mögött (mely arról szólt, hogy éhezik, és hajléktalan) ellenőrzi az időt a telefonján, majd lapoz egyet a térdére helyezett könyvben. Mimóza a lépcső másik oldalára került. Kíváncsian nézegette a negyven év körüli nőt, kinek piszkosszürke arcán erőteljes vonások uralkodtak. Nagy az orra, mélyen ülnek a szemei és pókujjai vannak –– dörmögte magában Mimóza.
––– Mit olvas? –– szólította meg a nőt. A hajléktalan szégyenlősen összerezzent, és az őt megszólító lány szemébe nézett. Először a keménypapír mögé rejtette a könyvet, majd megmutatta a fedelét.
––– Képes Bibliát. ––– válaszolt a nő. Mimóza csodálkozva állt, mert akkor látta utoljára ezt a kiadványt, amikor elsőáldozó volt. Megszorította a kezében lévő érmét. –– Ezt olvasom, mit tehetnék egyebet? ––– mondta a nő, miközben az agyában felsejlett a gondolat, mely szerint neki most szánalmat kellene ébresztenie egy idegen emberben. A hajléktalan nem tudhatta, hogy Mimóza már évek óta nem érzett.
Megmozdult valami. A lendület miatt az érme kicsúszott, és a nő előtt lévő tálkában huppant.
––– Azért, mert jól válaszolt, – dörmögte Mimóza, mintha egy mesét olvasna fennhangon a juhászbojtárról, aki étket adott a rókának, aki cserében átsegítette őt a harmadik próbán. Miközben hangosabban gondolkodott, észre sem vette, hogy elhalad a péksütemények mellett, csak automatikusan felmutatta a bérletét, és a föld alá mozgólépcsőzött.




Megjelent: Együtt, 2012/4.