2013. február 2., szombat

Szárnyak és linkek

 

 Az alább olvasható írásomat azért teszem közzé ismét, mert  ez is megtalálható a Szárnypróba c. antológiában. A friss megjelenésű kiadvány kárpátaljai fiatalok verseit és prózáit tartalmazza. A kiadvánnyal kapcsolatos bővebb információk a következő linken hallhatóak, itt.

 

 

 Suttogok,


pedig legszívesebben ordítanék. Nyugodtnak mutatkozom, de forr bennem a düh. Szeretném a füledbe kiáltani, hogy haragszom rád. Ketten álltunk a gödör fölött. A mélyére néztünk, te elsétáltál. Beleszédültem. Segítségért kiáltottam, te már messze voltál. Nem védtél meg, amikor bántottak. Be akartak törni a szentélyembe. Ott ültél, és annyit mondtál, hogy. Na most már elég legyen, nem

foglalkozom ezzel, mert kelet felől felénk gomolyog egy hatalmas felhő. Sötét, és villámokat szór. Maga alá temet mindent. Elsöpri a házakat, nádszékekkel hordja tele a főteret. A vattacukrot áruló férfi a pálcikák után fut. A bohóc szájtátva bámulja a forgószél közepén lévő szárnyas villanymozdonyt. Az elektromos kisülések miatt tönkrementek a telefonok, szünetel az internet-szolgáltatás. Emiatt húsz fiatal ragadt a közösségi oldalalakon. Nem tudnak kilépni. Képtelenek a viharfelhőre nézni. Eső lesz, jegyzi meg a szemüveges bácsi, és letörli szakálláról a sörhabot. Dél van, még

a vészharangok sem szólnak. Ekkor ért a fekete viharfelhő a város fölé. A közepén ott ült a főmetsző. Keze helyén egy hatalmas olló, és csak arra vár, hogy eleredjen az eső. Vörös, mint amikor

a vér sugárban tör elő a disznó torkából –– ezt írta hétévesen. Dolgozat helyett. A pszichológus azt mondta, hogy elfojtott agresszió miatt a gyerek túlságosan ingatag, és írassák be dzsúdóra vagy járjon futni. A futásból nem lett semmi, mert a város másik végére kellett volna vinni, és sem apus, sem anya nem áldozott erre. Pénzt és energiát nem kímélve a gyermekük jövőjén dolgoztak, de időt, azt nem. Vesztegetnek. Akkor inkább a harc. Legalább megvédi magát az utcán. Nem tudták otthon, mi az a gang. A gongról azonban már hallottak. Ők pedig minden szerda este összegyűltek a tornaterem mögötti fészerben, és kiosztották a tennivalókat. Te ma lelépsz fizetés nélkül a pizzázóból, mi pedig az öreg koldusasszony kezéből lopjuk ki a pénzt. A tetőpont az volt, amikor az egyik szobatársát is megverte, mert kinyitotta a hűtőt, ahonnan kigurult, majd összetört egy üveg sör. Megrugdostam, dicsekedte a Tiltott Gyümölcsnek. Így nevezett minden lányt, akinek volt barátja. 

Tíz éves voltam, amikor az utcánkban, a ház előtt rágyújtottam, a szomszéd néni meg kinézett az ablakon, és  felelősségre vont. Igen, a szüleim is tudnak arról, hogy dohányzom, majd elpöccintettem a csikket. A néni ekkor bezárta az ablakot. Amikor megkaptam az új kocsimat, elvittem egy körre. Persze akkor is volt egy Tiltott Gyümi ––– ezt már a haveroknak mesélte, miközben whiskyt kortyolgatott. Elmentem vele az Ophéliába. Épp pezsgőt rendeltem, amikor belépett az akkori barátnőm. Szintén egy pasival.  Mondtam neki, hogy legalább ne arra a helyre jött volna, ahol először randiztunk. Végül is nem hisztizett. Egyrészt kidumáltam magam, másrészt ő is más pasival

érkezett  a vihar gyorsan és feltartóztathatatlanul. Már csak a fiú állt a téren. Dacolt a széllel, pedig miatta nem tudott rágyújatni. Próbálkozott, majd elhajította a cigarettát. Most is a lányra várt. A Tiltott Gyümölcsre. Arra viszont nem számított, hogy ketten érkeznek. Megálltak előtte. Egyforma ruhában, a hajuk két varkocsba fonva. Valami divathóbort miatt halálfejes masnival. Arcukon fehér púder. Az egyik Gyümi kezében balta. Ekkor felismerte őket. Nyári kaland, kettes számú. Először az idősebb, aztán a fiatalabb. A  két nővér össze is veszett miatta. Meglátta a folyópart felől közelegni a szép szál vörös démont. A szemei most is olyan is olyan kifejezően szuggesztívek. Most érkezik az idegesítően szép, világosbarna hajú lány. A diszkóban látta őt először. A nevét sem jegyezte meg. Mindegyiket kedvesemnek szólította. Lassan megtelik a tér lányokkal. Többnyire szőkék, szépek, és dühösek. Valahai kalandok. Körbeveszik az Alfa Hímet. Persze csak saját maga gondolja ezt. Szétválik a sor, és közelít felé egy vörös hajú lány. Felismeri benne Katát. Szétnyitja ajkait, és elsuttog egy varázsigét. Haragszom, elhagytál. A többi lány kántálva ismétli. Boszorkányok, sziszeg a fiú. Közben a felhő megállíthatatlanul közeleg. A tér közepére ért. A közepéből kiszáll az idegesítően szép lány. Segítségért kiáltottam, elsétáltál.  A kezében tartott metszőkést elhúzza a fiú arca előtt. Ami a számodra a legkedvesebb, mondja a lány halkan és nyugodtan. Annak ellenére,

hogy legszívesebben ordítana. Nyugodtnak mutatkozik, pedig forr benne a düh. Mindannyiukban. A fiú fülébe és a világba kiáltaná, hogy haragszik rá. Gyűlöli. Mert ketten álltak. Jártak. Elárulta, megcsalta, kidobta, bedobta, a gödörbe taszította. Nem védte meg, hanem sértette. Betört a világába, és azt mondta, hogy most már elég, többé nem mondod nekem udvariasságból, azt, hogy. Felbőgött a fűrész.  A térről már rég eltűnt mindenki a vihar miatt, így senki sem hallhatta a végtag kockakőre hullásának zaját. Nem volt nagy zörej, csak a vér spriccelt vékony sugárban. Disznóölés van, mondta a lány, majd zsákmánya holt fejére tette a lábát. Mint gyermekkorában, a fogalmazásban.  Lefotózták a hölgyek. Feltöltötték a közösségi oldalra, majd mindannyian beszálltak a közösen alkotott forgószélbe, és a rituális csonkítással kapcsolatos élményeiket megosztották, majd  lájkolták a disznóölés pont kom-on.
Szárnypróba. (Szerk.: Csordás László) -- Ungvár: Intermix Kiadó, 2013. - 88.o.