2013. április 6., szombat

Z. látomása



Akkor lépjen a helyiségbe, amikor az a régi táncdal szól. Arca legyen fehér, hasonlatos egy tizennyolcadik századi dámához. A szeme jégkék színben csillogjon, a bú mellett lakjon ott a megfejthetetlen. A haja vörös, zöld ruhát viseljen. Keressen egy embert, aki én vagyok. A zene akkor szóljon a leghangosabban, amikor meglát. A dohányfüstből kibontakozva, a hamutartóban gyülekező csikkek, kiürült poharak, és az élénken beszélgető emberek forgatagában senki más ne érzékelje. Amikor felém indul, én már tudjam, ki ő. Később azért imádkozzak, ő is megsejtse. Létezésének ténye égjen a tudatomba.
Amikor felébredek, már az ágyam szélén ül. Miközben dolgozom, a vállam fölé hajolva mosolyog pontatlan táblázataim miatt. Nevet, amikor helytelen képlettel számolok, majd mérgelődve kijavítom. Mellettem ül ebéd közben, velem várja a munka végét.
Terelgesse lassan a füstöt, melynek szürkesége ne fojtsa meg  valóságom. Sejtsem rezdülését, érezzem titkát, burkoljam felhőbe. Legyen enyém.

2013. április 2., kedd

Kérdések, válaszok, kérdések

A Szárnypróba című antológia megjelenése kapcsán Lengyel János kérdéseire válaszoltam. 


Kovács Eleonórával a 2012-es ünnepi könyvhéten találkoztam először, de az írásait már korábban is olvastam az Együtt és a Partium című folyóiratokban, illetve saját blogján.  (tovább)