2013. május 18., szombat

Bizonyosan


A pázsiton ültek, egymással szemben. Körülöttük kutyákat vezettek pórázon és gyerekek futkároztak szabadon. Kettejük számára ezekben a percekben lényegtelen volt a valóság. A lány haja a hátára omlott. Jobb lábát maga alá gyűrte, a balt kinyújtotta. A srác is hasonló pozícióban ült.
A szerelemesek öntudatlanul hasonló testtartást vesznek fel, emlékezett Z. a testbeszédről szóló könyv soraira. A nyüzsgő park szélén üldögélt egy padon. Elmosolyodott, mert ismét Helga jutott az eszébe. Helga sohasem mondta, hogy szeret, viszont azt látom rajta, hogy szerelmes, gondolta magában Z. Munka közben rajta is látszik az indokolatlan vidámság. Sokat mosolyog, és magabiztosabbá vált. Miközben a fénymásolásra vár az asztalommal szemben lévő gépnél, Katival beszélget bizalmasan. Aztán hirtelen elhallgat, és visszatér a munkájához. A kisugárzása alapján nyilvánvaló, hogy szerelmes. Tegnap azt is megszámoltam, hogy a munkaidő utolsó órájában hány alkalommal ellenőrizte az időt. Mostanában sokat beszélünk. Tájékozódom még egy keveset, majd elhívom valahová. Talán szívesen megnézné a múlt héten nyílt kiállítást a galériában. Remélem, ráér, tervezgetett Z.
Körbenézett a parkban. Ide is csak azért járt, mert Helgával egyszer erre sétáltak munka után. Azóta megszerette a parkot. Aktatáskájából elővett egy műanyag palackot, és hörpintett egy kevés vizet. Holnap söröznek a haverokkal, a hétvégén túrázni mennek, de az a nő! Inkább ne lenne. Ne jutna eszébe! Akkor az ábrándozás is elmaradna. Maradhatna a pontosan megtervezett élet, a munka és barátok, szórakozás, kényelmes élet határai között. Biztosan nem vált volna saját gondolatainak rabszolgájává. Ezeken töprengett Z. a padon ücsörögve.
Esteledett. Amikor egy láthatatlan jelre bekapcsolt az összes lámpa, a park megtelt árnyékokkal. Az izzók alatt sárga sáv képződött, a fű sötétzöldre váltott. A kavicsokkal hintett ösvény szélére a kertészek tulipánokat ültettek. Az esti szürkületben a piros színűek elsötétedtek, a sárgák világítottak.
A park közepén, a fűben ülő lány egyre közelebb hajolt a srác arcához. Z. elfordította a fejét. Ismét Helgára gondolt. Elhatározta, hogy hazasétál. A fény okozta, vagy valami más zavarhatta meg a lányt. Talán megérezte, hogy a padon üldögélő Z. öntudatlanul őt szemléli. A lány felkelt, és arcát Z. felé fordította. Z. ekkor úgy érezte, valami hangosan dobogva közelít felé. Másodpercekig ült ledermedve. Amikor feleszmélt, a lány és a srác már eltűnt a pázsitról. Megtapogatta a nyakát. A szíve ismét normális ütemben pumpálta a vért. Z. magához vette a padon hagyott aktatáskáját. Felrúgott egy halom kavicsot az ösvényről.
­ Legalább már értem, hogy miért szereti ezt a parkot. ­ mondta ki félhangosan.
Z. megszűnt kételkedni abban, hogy Helga nem szereti. Már tudta.


Megjelent: NapSziget, itt .