2013. május 20., hétfő

Egyedül hideg van, avagy az eszkimó asszony fázik




A figyelmembe ajánlották az Eszkimó asszony fázik című filmet. Mivel érdekelni kezdett, hogy az ismerősöm miért rajong ekkora mértékben az alkotásért, megnéztem. Arra törekedtem, hogy megértsem, ezért  szükségszerűvé vált  az alábbi bejegyzés.

Xantus János rendező 1984-ben egy magyar filmben megbontotta a lineáris történetmesélést azzal, hogy a cselekmény elején előrevetítette a befejezést. A nézőben fel sem merült, hogy ténylegesen ez a jelenetsor marad a történet vége, ugyanis abban reménykedett, hogy a kamera visszatér még az elsőként látott képsorhoz, és változik a dráma megoldása. Azonban a cselekmény megoldása mégsem a zenész-művész hörgése a békés nyári reggelen hullott eső miatt nedves járdán. A történet befejezése az, amit a film címe már előrevetít: az eszkimó asszony szenved az önmaga által előidézett hideg miatt.
Quentin Tarantino 1993-ban, a Kutyaszorítóban c. alkotásában bontotta meg a lineáris történetmesélést. Filmtörténeti jelentőséggel bíró ötletének kivitelezéseként a kamera oda-vissza ugrál a cselekmény középpontjában álló gyémántrablás előzményeit és következményeit taglaló, múltat és jelent bemutató filmkockái között. A rendező ezáltal keltett feszültséget a nézőben. Xantus János egy rövid jövőkép által vezeti fel a filmet. Ezáltal előrevetítette a befejezést. Mindezt úgy tette, hogy a nézőben fel sem merült, hogy ténylegesen ez lesz a történet vége, mert abban reménykedett, hogy láthatja ennek a jelenetnek a folytatását,  és  a dráma megoldása változik.
A kamera a langyos nyári zápor után visszatér a pár hónappal korábbi időponthoz, amikor a dráma kezdetét vette. Laci (Boguslaw Linda), a zongoraművész, ekkor tért vissza Londonból Budapestre. Koncertje végén csodálkozva és elégedetlenül néz az ujjaira. Mintha többet várna saját magától, és méltatlannak találná a tapsot. Aztán udvariasan (vagy flegmán) fogadja a gratulációt, és az anyjától kölcsönkért autón megpróbál eltűnni az éjszakában. Találkozik is egy áhított szőke nővel, kinek a szemébe néz, és elsőre nem tudja kiolvasni belőle, milyen ember tekint általa a világba. Hazaviszi Marit (Méhes Marietta), kiről később derül ki, hogy egy hallássérült állatgondozó felesége. Ez azonban nem jelent semmit egyikük számára sem. Laci már az első estén kijelenti, hogy: „Ugyan kitől kellene félnem? A némától?” Laciban túlteng az önimádat, saját tehetségének tudata. Emiatt engedi meg magának, hogy londoni koncertjén a programfüzetben meghirdetett Debussy-darabbal ellentétben mást adjon elő. Ezért kisebb vitába keveredik az impresszáriójával. Lacit már ekkor sem érdekli a karrierje. Fontos számára, hogy elkápráztassa Marit. Ezért elviszi a tengerhez. Mari a cselekmény alapján másodikként feltüntetett randevún, egy vacsora alkalmával kifejezi, hogy ő „annyira szereti” Lacit. A művész nem nyilatkozik. A filmben egyszer sem mond semmit ezzel kapcsolatban. Amikor erre rákérdez Mari férje, János (pontosabban arra, hogy Laci feleségül veszi-e Marit), azt válaszolja, hogy „ez a mi dolgunk”. Laci inkább a tetteivel fejezi ki Mari irányában táplált rajongását, függőségét.
Mari egyik pillanatban sejtelmes nő, egy perccel később viszont álmodozó gyerek. A tengerparton ülve ezt mondja:„Olyan szar érzés, hogy meghalunk, hogy hatvan-hetven év múlva már egyáltalán nem leszünk… Jézusom, elvesztettem a fülbevalómat!”. Az is lehetségesnek tartom, hog Mari nem rendelkezik kellő műveltséggel a zongoraművészhez viszonyítva. Laci számára talán épp emiatt megfejtendő talány a nő. Amikor Mari valami gyerekeset mond, Laci csak csibészesen mosolyog. „Ezzel a kocsival elvihetnélek Indiába, vagy Törökországba, vagy ahová akarod!” – mondja Laci a tengerparti nyaralásuk alkalmával. Mari erre a kövektezőket mondja: „Szedjünk cseresznyét!” Ezt a reakciót kétféleképpen is lehet értelmezni. Az egyik lehetőség szerint Mari nem érti meg, hogy a férfi szereti, sziruposan szólva a világ végére is elmenne vele, egzotikus tájakat fedezne fel vele együtt, feladva ezzel a saját életét, melyet a zene jelentett számára valamikor. A másik értelmezés szerint Mari minderre nem vágyik, csak arra, hogy egyszerű életet éljen, valamint arra, hogy szeressék. Utóbbival kapcsoaltban Marinak volt korábban is egy víziója. A Laci által szervezett zenekar tagjaival iszogattak még hajnalban is, miközben Mari arról vizionált, hogy milyen jó lenne egy tanyán élni, ahol lenne egy méhes, és a méhek a virágokról gyűjtenék a mézet. Utóbbi teljesen hibás megállapítás, ez is tükrözi Mari tájékozatlanságát. Valami mégis rejlik a lényében, ami miatt Laci képtelen tőle elszakadni. Talán az, amit akkor fogalmazott meg, amikor először meglátta: „nézek a szemedbe, és nem értem”. Laci valahová el akar menekülni Marival. Ezt mondja neki a kirándulásuk alatt, az autóban: „láttam egy világítótornyot, ami nincs rajta a térképen”. Ez a kijelentés azt tükrözi, hogy menekülne. Korábban, amikor még nem volt előrehaladott a Marival folytatott kapcsolata, ezt mondta a kazettára, melyet korábban az általa játszott zene rögzítésére használt: „dobd ki a degenerált életed, mint a szart, és csinálj helyette másikat.” Marival szeretné átélni ezt a másik életet. Ez azonban nem vált gyümölcsözővé a számára.
Később, amikor egyedül lézengett a Marival közös lakásban, ezeket mondja fel a kazettára, melyet korábban a zene rögzítésére használt:”Szar egyedül. Legalább egy barát, vagy egy barátnő lenne itt.” Ez a kijelentés azt is magyarázhatja, hogy nem jött be a „degenerált élet” kidobása, képtelen volt jobbat létrehozni. Korábban ott volt számára a zene, most egy ember sincs a közelében, és nem is alkot.
Mari ezekben a percekben épp férjével, Jánossal tölti az éjszakáját. Talán, mert róla is gondoskodni szeretne. Vagy épp már nem tudja, mi lenne a helyes. Amikor a nő visszatér, Laci kikérdezi, hol járt, milyen fagyit evett. Mintha azt remélné, hogy a nyilvánvaló hazugság részleteinek megismerése által kevésbé fáj a valóság: Mari megcsalta. A nő méltatlan a művész szerelmére. Laci mégis alapított a kedvéért egy zenekart. Azt is eltűrte, hogy János velük együtt éljen.
János (Lukáts Andor) állatgondozóként dolgozott volt az állatkertben. Ő bújtatta Marit, amikor fiatalon megszökött a nevelőotthonból, majd feleségül vette. Mari tolmácsolt neki a munkahelyén. Nehezen fogadja el, hogy a nő mást is szeret. Azzal vádolja Lacit, hogy elrabolta tőle a feleségét. Erre azt a választ kapja, hogy ő nem ismeri az életet. János azt válaszolja, hogy:”azért nem ismerem az életet, mert nem ismerem a halált sem. Ahhoz pedig ölni kell, hogy megismerjem a halált.” Elsőként a macskájával végez. Marinak elmondja, hogy a macska ragaszkodik hozzá, bármennyire kínozza. Így van ez Jánossal is: ragaszkodik Marihoz, noha szenved attól, hogy a nő elhagyta. Mari és Laci lakásába költözik, házimunkát végez Mari helyett, megtanul dobolni, tűri a megaláztatást annak érdekében, hogy a nő közelében maradhasson. Mari felhívja a figyelmét arra, hogy szolga lett belőle. János szavaiból ekkor derül ki, a Mari irányából kapott kínzás ellenére is ragaszkodik hozzá, mert mást nem tehet. Jánosban talán akkor omlik össze a világ, amikor Mari elárulja, hogy elmegy Amerikába.
Mari elhagyja az országot. A néző számára letisztul a történet. Az utolsó dalszöveg vigasztalhatja Lacit és Marit is: „elmentél, hiába várok, de jól vagyok, ha nem hiányzom”. Laci számára a nyári záporral hintett járdán kuporogva aligha hiányzik Mari, mert a fájdalomra koncentrál. Jánosnak sikerült megismernie az életet (a halál által). Mari számára sem zárul pozitívan a cselekmény: az utolsó mondatában tört angolsággal fejezi ki, hogy az eszkimó asszony fázik, azaz fájdalmas egyedül, és a „jól vagyok, ha nem hiányzom” egy hazugság felvetése. Mari a szó szoros értelmében lehet jól: Laci számára nem hiányzik, mert halott. Vagy: Laci megszabadult Maritól, ugyanis az Mari nélkül eltöltött, utoljára dokumentált (a film által, és a saját kazettáján rögzítve) reggelen boldognak tűnt, felébredt, és komponált. Azonban lebecsülte az ellenségét. Kiment elé az utcára. Ekkor teljesedett be a film és a cselekmény elején felelőtlenül elhangzott mondat: „Kitől féljek? A némától?” Kellett volna.
 A Trabant együttes létezése, tevékenysége is ihletet adott a rendező számára egy új film készítéséhez. Azt is mondhatnám, a filmben megfigyelhető, hogy ellentétes jellemeket összeköthet, és konfliktushelyzetet is háttérbe szoríthat a közös zenélés. Azonban ez a jelenség rövid életű volt: épp addig tartott, amíg megérett a dráma.
A dalszövegek közül az Itt van, pedig senki sem hívta kezdetű dalt emelném ki. Azért, mert nemcsak arra utalhat a szöveg, hogy János váratlanul felbukkant Mari és Laci lakásán. Ez a sor, és az utána következő mondat az emberre váratlanul rátörő érzelmi hullámokat próbálja megfogni az alkotás által. Ilyen a „szerelem”-ként diagnosztizált érzés-és gondolatrendszer, melynek létezésén és következményein az ember gyenge változtatni. A történetre azonban úgy is tekinthetünk, hogy két férfit tesz tönkre egyetlen nő irányában érzett rajongás és függőség. Számomra a film üzenete összefüggésben van a korlátok nélkül élhető művészlétből fakadó intő jellel.


Részlet az Eszkimó asszony fázik c. filmből. Az Itt van, pedig senki sem hívta c. dal spontán előadása. Szereplők: Méhes Marietta (Mari), Boguslaw Linda (Laci), Lukáts Andor (János).


Eszkimó asszony fázik (1983)
Rendező: Xantus János.
Forgatókönyv: Xantus János.
Zeneszerző: Lukin Gábor, Víg Mihály
Szereplők: Méhes Marietta (Mari), Boguslaw Linda (Laci), Lukáts Andor (János)

A Trabant együttesről bővebben, itt.