2014. január 4., szombat

Így járunk mind



Amennyiben lenne a  huszonéves korosztály számára szóló, a felnőtté válást boncolgató filmlista, az Így jártam én  (Liberal Arts) bizonyosan szerepelne rajta. Könnyed film, van benne szerelem, érzelem, jó pasi, fiatal lány, szép zöld környezet. Kis mértékben társadalomkritika, helyet kap egy vita a vámpírregényekről, szó esik a felelőtlenségről, és az egyetemi évek alatt tapasztalható jóleső lebegésről, szabadságról. Ezzel kapcsolatban mondja Jesse Fisher (Josh Radnor) az egyik srácnak: most még odamehetsz bárkihez, mondhatod, hogy költő vagyok, és nem vág pofán. A mondat utolsó fele nem tükrözi a kedvenc szóhasználatomat,  viszont közvetíti a film egyik üzenetét: a korai felnőttkorban a diák szabad, formálódó anyag, ugyanakkor nyolc év múltán hasonló eséllyel válhat belőle jól menő üzletember, ügyvéd, hivatását teljesítő munkás, mint öngyilkosjelölt, elégedetlen, függő szerencsétlen.

Jesse Fischer elégedetlen a munkájával, és amikor egy meghívás miatt egyetemista éveinek díszletei közé érkezik, kissé megbillen a lelki egyensúlya. Megtudjuk róla, hogy már diákévei alatt rajongani kezdett a romantika korának irodalma iránt. Az ebből merített rajongással tekint most vissza egyetemi éveire. Mitizálja, tökéletessé varázsolja ezt az időszakot, a romantikától kölcsönvett  fátyollal borítja le. Ez könnyen megy neki, a valóságos életben, a nagyvárosban kevéssé kedveli a munkáját. Önbecsülését nemrég rombolta le egy szakítás, napközben egy mosodában kirabolják – mindezek a motívumok  életének negatív eseményeit emelik ki. 

Zibby (Elisabeth Olsen), a vidéki egyetem tizenkilenc éves diákja teszi árnyaltabbá a történetet. Miközben Jesse a lánytól kapott CD-t hallgatja, rádöbben, hogy a városban a menetzaj egész elviselhető, ha az ember közben klasszikus zenét hallgat. Ebből leszűrhetünk egy rejtett üzenetet: a művészet (legyek akár alkotó vagy a befogadó) képes értelmet csöpögtetni az olykor sivárnak tűnő életünkbe. 


A következő probléma az érzelmek zuhataga, azok fontossága. Jesse számára eleinte gondot jelent, hogy egy esetleg létrejövő kapcsolatban ő mindenképpen tizenhat évvel idősebb marad, mint Zibby. A film fontos kérdése, hogy Jesse maradt gyermek (gyermek-férfiak, az egyik szereplő ezt a kifejezést használja a Jessehez hasonló problémával küzdő emberekre), vagy a lány koraérett? Később Jesse bizonyul felnőttnek, és Zibby marad fiatalos.


A főszereplőt meglepetés éri, amikor közelebbről is megismeri egyetemi irodalomtanárát. Judith Fairfield professzor (Allison Janney) munkájának hatására szerette meg a romantika korának irodalmát. Azonban Jesse meglepődött a nőben felhalmozódott keserűség mennyiségén és megnyilvánulásán.

Hangsúlyosabb volt  a második kedvenc tanár szerepe. Peter Hoberg  (Richard Jenkins) meghívására utazott vidékre, hogy mondjon pár szót a nyugalomba vonuló professzor tiszteletére rendezett ünnepségen. A fizikailag idősödő, de önmagát fiatalnak érző férfi három nap múltán visszakéri korábbi munkáját. Bizonyos szempontból azzal a problémával küzdött, amellyel Jesse: nem akarta elismerni a helyszínt és időt, ahová életeseményei sodorták.

Fontos kiemelni Miles (Michael Weston) karakterét: magábaforduló, öngyilkossági kísérletet végrehajtó fiatal, aki csak nehéz sorsú édesanyja kedvéért kínlódik az egyetemen. Ő és a professzor, valamint Jesse, de még az iróniával telített Judith Farfield  is egyetlen személy életútjának lehetséges pillanatait jelenítik meg. Azaz:  Jesse fiatalon olyan is lehetett volna, mint Miles,  és hasonló emberré válhat  mínimum harminc évnyi unalmas szakmai értekezlet, vagy egyetemi felvételiztetés (ez a munkaköre) után, mint Fairfield és Hoberg professzorok.

Összességében miért értékes a film? Azért, mert jól esik elhinni, hogy valahol, egy országban, vagy bárhol a világban valós lehet a létezésnek egy olyan síkja, az emberi élet azon szakasza, melyben te magad is elhiszed, hogy bármit megehetsz majd, egyszer. Azonban nem a legnagyobb balgaság vésztervet készíteni ezekben az években arra az esetre, ha a lufi kidurran, és már nem vagy diák többé.

A rendező, forgatókönyvíró és főszereplő kategóriában teljesítő Josh Radnor kellemes, elgondolkodtató, nézhető filmet készített, mely az általa képviselt korosztályok mindegyike számára mondanivalóval rendelkezik.